2024 április 20

Rezsifrász – Az alacsonyabb hőmérséklet kisebb számlát is jelent

Ahogy arról már hallhattunk Magyarország kormánya bejelentette, hogy a gázhiány miatt kemény lépéseket kell tennie az országnak. A fűtési időszakra, amely szeptember 15-től kezdődött, az összes állami intézménynek és cégnek 25 százalékkal kell csökkentenie a gázfogyasztását. Az oktatási intézményekben pedig a 20 fok lesz a kritérium. Egyes szakértők szerint ez akár súlyos egészségkárosodással is járhat bizonyos emberek számára. Leskó Diána, kivonuló mentőtiszt, okleveles egészségügyi tanár számolt be tapasztalatairól. Elmondta, hogy van rá példa, hogy a legyengült immunrendszerű, idős személyek fűtetlen lakásban hűlnek ki, azonban a 18-20 fok ettől messze van. A hideg lakás főleg azokra nézve jelent veszélyt, akik keveset mozognak.

(www.shutterstock.com)

Elővigyázatosságból többfajta intézkedést is lehet tenni az iskolákban és a munkahelyeken is. Rendkívüli időket élünk, amelyre a szervezetünket fel kell készíteni. Sajnos a gázhiány ellen nincs mit tenni, az oroszok elzárták még szeptember elején az Északi Áramlat 1 vezetéket, és már a kíniakkal szervezkednek, hogy a fennmaradó gázt majd oda szállítják. Így tehát amit tehetünk, hogy nagy dózisú vitaminokat szedünk, illetve immunrendszerünk erősítésében nagy szerepet játszik a változatos, energiában gazdag táplálkozás és a rendszeres mozgás.

(www.shutterstock.com)

Így hat Putyin inváziója a költségeinkre

A növekvő energiaköltségek az inflációs nyomás új forrásai. A háború előtt Oroszország volt az európai energiaimport fő szállítója. Az energia főleg olaj, földgáz és szén formájában érkezett az unióba. Az invázió óta ez a nyugat és az oroszok közti gazdasági háború miatt megváltozott. A szankciók és az elzárások eredményeként ezeknek a termékeknek az Európai árai erőteljesen kilőttek. A jelenlegi konfliktusból egyelőre Európa jött ki legrosszabbul. Az oroszok már két fő vezetéket is elzártak, és ez az árakat 300 százalékkal emelte meg a tavalyi évhez képest. Ezzel 2008 óta nem látott szinteket ért el. Egyelőre nem tudni mit várhatunk az elkövetkezendő hónapokban, azonban kemény menet lesz ez az uniós országoknak.

Forrás: axios.com; boon.hu

Címlapkép: Shutterstock