2024 április 16

Megugrott a cseh kiskereskedelem

A statisztikusok ugyanakkor pontosították a márciusi kiskereskedelmi adatokat is. A pontosítás szerint márciusban 7,5 százalékos volt az éves szintű forgalomnövekedés a korábban közölt 5 százalék helyett.

Áprilisban a legnagyobb mértékben a ruházati és a cipőboltok forgalma emelkedett, 80 százalékkal. Ez egyértelműen a koronavírus-járvány hatása, hiszen tavaly tavasszal ezek a boltok be voltak zárva, így gyakorlatilag nem volt forgalmuk. Az idén áprilisban azonban a gyermekruházati és lábbeli boltok már nyitva lehettek (a felnőtt ruházatot és lábbeliket árusító boltok még nem), és egy év alatt gyorsan elterjedt az internetes kereskedelem is – adta hírül a távirati iroda

„Az élelmiszereken kívüli termékek eladása 14 százalékkal emelkedett, mégpedig minden területen. Az üzemanyagok kereskedelme 13,5 százalékkal bővült” – mutatott rá Marie Bousková, a CSÚ szakigazgatója. Hozzátette, hogy már második hónapja gyors ütemben növekszik a személygépkocsik eladása is, míg az élelmiszereladás mérsékelten csökken, illetve stagnál.