2024 március 29

Háború az ukránok szemszögéből – amit a világ nem láthat

A Fekete-tenger partján fekvő Herszon városa volt a legnagyobb díj, amelyet Oroszország megszerzett még az inváziót követő első hónapban. Most felmerült olyan forgatókönyv, amely szerint Oroszország még ha nem is az egész várost, de legalább egy részét fel kell, hogy adja. Az elmúlt napokban a nyugati tisztviselők arról tájékoztatták az újságírókat, hogy részleges orosz kivonás várható Herszon nyugati oldaláról. A tisztviselők szerint az orosz parancsnokok arra készülhetnek, hogy visszahúzódjanak a folyó védhetőbb keleti oldalára, kihasználva annak tulajdonságait.

(www.shutterstock.com)

Ukrajna már a nyár óta Herszon visszafoglalására irányuló terveket hangoztatott. Sokszor annyira tiszta és egyértelmű kijelentéseket tett, hogy az egyes elemzők kezdték azt hinni, hogy ez volt a csel arra, hogy fedezze a gyors és sikeres offenzíváit, és a jelentős mennyiségű visszafoglalt területet. Az ország délnyugati részén Ukrajna katonai támadása már sokkal óvatosabb volt.

Győzelemre éhesek az ukrán csapatok

Zelenszkij elnöknek győzelemre van szüksége, hogy javítsa a polgárok morálját, illetve megnyugtassa szövetségeseit, hogy ezt a háborút Ukrajna is megnyerheti. A politikai és a katonai vezetés ambíciói azonban komoly orosz ellenállásba ütköztek. Azok a férfiak, akiknek délnyugat-Ukrajnában kell harcolniuk, a nehezebb úton tanulták meg, hogy az oroszok továbbra is félelmetes ellenségnek számítanak.

(www.shutterstock.com)

Az áldozatok egy másik tényező. Mind Oroszország, mind Ukrajna több tízezer halottat és sebesültet szenvedett el. A harcok gyakran teljes falakat tesznek a földel egyenlővé. Néhányan apró közösségekben térnek vissza, hogy felmérjék a károkat és megmaradt értékeiket, de legtöbbször szinte csak romokat találnak. Egyelőre a nagy díj, maga Herszon városa Oroszország kezében maradt. Az ősz folyamán az orosz csapatok megerősítették pozícióikat, és most a legjobb egységeikkel védik a várost. Egyelőre úgy tűnik, hogy Ukrajnának nincs meg a megfelelő harci ereje a jól felkészült orosz pozíciók áttörésére. Ez azonban megváltozhat, ahogy egyre erősebb fegyverek érkeznek az USA-ból és a NATO-tól.

Forrás: bbc.com

Címlapkép: Shutterstock