2024 április 16

Egyre közelebb egy atomháború – Putyin megkezdte az annektálást, az EU válaszolt

Most igazán nagy a baj! A négy ukrajnai régióban tartott népszavazás a mai nappal lezárult. Moszkva szerint a szavazások elsöprő mértékben, 99 százalékban mutatják, hogy a szavazók az oroszországi csatlakozás mellett döntöttek. Ezzel a háború jelentős mértékben eszkalálódik, és a feszültség magasabb, mint valaha. Medvegyev kijelentése nagy pánikot keltett. Elmondta, hogy az ország katonai doktrínája szerint Oroszország használhatja atomfegyvereit, ha magát az országot vagy szövetségeseit ugyanazokkal a fegyverekkel támadják meg, illetve abban az esetben is, ha Oroszország létezését fenyegetik. Ez azért veszélyes, mert eddig az oroszok támadtak, és az ukránok csak védték a területeiket. Most azonban Putyinnak az annektálás után sikerül az ukrán terültetek 15 százalékát megszerezni. Ennek visszaszerzésére tett bármilyen kísérlet következtében az oroszok kijelenthetik, hogy az országuk védelmének érdekében bevetik a teljes fegyverarzenáljukat. Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese, figyelmeztette a nyugati nagyhatalmakat, hogy ne segítsen Ukrajnának nukleáris fegyverek megszerzésében, mert ennek súlyos következményei lehetnek. Egy világháború szélén állunk. Sötét jövő vár ránk, ha nem sikerül megoldást találnia a nagyhatalmaknak.

(www.shutterstock.com)

Az Európai Tanács nyilatkozata – válasz Putyinnak

A nyugat továbbra is teljes mértékben elutasítja és elítéli az oroszok jogellenes népszavazását és annektálását. Szerintük Oroszország ezen lépésével a globális biztonságot fenyegeti. Ezért semmisnek tekintik az ürügyként konstruált népszavazást, amely szerintük csak arra volt jó, hogy ismételten megsértse Ukrajna függetlenségét, szuverenitását és területi integritását.

(www.shutterstock.com)

Medvegyev kijelentésére is válaszoltak. A Kreml nukleáris fenyegetései, amelyet arra alapoznak, hogy most már az elfoglalt ukrán területeknek köszönhetően a háború Oroszország területén folyik, nem ingatja meg elszántságukat. A nyilatkozatukban többször is hangsúlyozták, hogy határozottan kiállnak Ukrajna mellett. Ukrajna a védekezéshez való legitim jogát gyakorolja az orosz agresszióval szemben.

Az egyik fél sem enged, és ezzel egy világháború kirobbanását kockáztatják. Már láthatjuk, hogy ennek nem lesz jó vége, a feszültség soha nem volt ilyen magas. Egy apró szikra is elindíthatja a láncreakciót, amelynek katasztrofális következményei lesznek.

Forrás: consilium.europa.eu; aa.com.tr

Címlapkép: Shutterstock