Charles Michel, az Európai Tanács elnöke pénteken kijelentette, hogy „a Kreml egy képzeletbeli ellenség ellen harcol, mivel a Nyugat nem akar háborút és konfliktust Moszkvával.”

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke pénteken az ENSZ Közgyűlésén tartott beszédében kijelentette, hogy „a Kreml egy képzeletbeli ellenség ellen harcol, a Nyugat nem akar sem háborút, sem konfliktust Moszkvával.”

Az Európai Tanács elnöke Moszkvát „hibrid háborúval” vádolta, ebbe beleértve a fegyveres erőszakot, a „mérgező hazugságokat” és más háborús bűnöket is. Charles Michel kiemelte, hogy az ENSZ mindig is kiállt amellett, hogy véget vessenek a háborúknak szerte a világban, és ez most sincs másképp. Az Európai Tanács elnöke szerint Putyin „remélhetőleg hiába próbálja mozgósítani az orosz erőket a képzeletbeli ellenség ellen. A Nyugat nem akar háborút.”  Charles Michel azt is hozzátette, hogy Moszkva is okolható az élelmiszerek ellátásával kapcsolatos problémákért.

Vlagyimir Putyin elnök nemrégiben ígéretet tett, hogy minden szükséges eszközt bevet Oroszország védelmének érdekében, a hét hónapja húzódó konfliktus egyre csak fokozódik. Az orosz elnök szerdán „nukleáris zsarolással” vádolta a Nyugatot, majd figyelmeztetett, hogy Moszkvának „különféle pusztító fegyverei vannak és az orosz vezetés kész minden rendelkezésre álló eszközt bevetni, hogy megvédje magát. Nem blöffölök!” -erősködött Putyin.

(www.shutterstock.com)

Az Európai Tanács elnöke a Kreml politikáját „imperializmusnak” nevezte és mélyen elítélte Putyin nukleáris fenyegetéseit, hozzátéve, hogy Oroszország a hadviseléssel több nemzetközi jogot is megsértett.

Donald Trump, egykori amerikai elnök tegnap este Wilimingtonban arról beszélt, hogy az orosz-ukrán konfliktus harmadik világháborúba torkolhat, a világháború kirobbanásának kockázata magasabb, mint valaha. Az exelnök kihangsúlyozta, hogy ez „olyan háború lenne, amilyet még sosem látott az emberiség.”

Forrás: Baha Breaking News

Borítókép forrása: Pixabay