Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a Bank of America elemzői a Lucid Group Inc. részvényeit vételre ajánlották, a Lucid-ot az elektromos járművek „Tesla+Ferrari”-jaként emlegették. Ezt megelőzően a Morgan Stanley elemzői viszont eladásra ajánlották ugyanezen részvényt, elmondták, hogy a Lucid modellje valóban „szuper prémium”, de szerintük a szektorban túl nagy a konkurencia és a részvény körül túl nagy a hype.

Ezt követően a Bank of America elemzője, John Murphy két további EV gyártót minősített le: Az EV gyártó Fisker részvényeit Murphy „Buy” minősítésről „Neutral” kategóriába sorolta vissza, és az egy éves célárát is negatívan, 27 dollárról 18 dollárra módosította. Úgy véli, hogy a Fisker az egyik legjobb EV startup a szegmensben, különösen nagy versenyelőnyt jelent a Magna International mobilitástechnikai vállalattal való partneri viszonya, azonban Murphy kiemelte, hogy „a verseny az EV szektorban hihetetlenül kiélezetté válik.”

A szintén az EV szektorban tevékenykedő Lordstown Motors sem menekülhetett a leértékelés elől. Az elemző „Neutral” minősítésről „Underperfom” kategóriába sorolta vissza a papírt. A célárat ebben ez esetben is drasztikusan megvágta, 11 dollárról 5 dollárra módosította. „A vállalat csak egy a sok közül az EV szektorban. Bár a vállalat eleinte jól teljesített, a különféle működési és pénzügyi problémák sora sújtja a Lordstownt, emellett a verseny mértéke is jelentősen felforrósodik.” -tette hozzá John Murphy.

Most újabb elemzőtől érkezett értékelés két EV gyártó részvényeire vonatkozóan.

A Tudor Pickering Holt elemzője leértékelte a Teslát, viszont a Bank Of America elemzője által leértékelt Fisker részvényeit vételre ajánlja. Az elemző szerint a Fisker esetében a risk-reward arány „meggyőző”.

„A Fisker azon stratégiája, hogy más gyártókkal együttműködve építi autóit, esélyt ad arra, hogy a Fisker könnyebben tartsa a szállítási, gyártási határidőket. A stratégiájuknak köszönhetően kevesebb pénzt költenek, mint a hagyományos autógyártók.”

A Fisker első modelljét, az Ocean nevű SUV-ot várhatóan a jövő év végén kezdik el gyártani. Az Ocean gyártásáért a Magna International felel. A Fisker második járművét a kínai Foxconn gyárthatja majd várhatóan 2023 végén.

A kínai Foxconn-nal való együttműködést még februárban jelentették be. A Foxconn számos Apple termék gyártásáért felel. A tervek szerint 2025-ig a Magna International 4 modellt, a Foxconn 1 modellt gyártana a Fisker számára.

A Tudor Pickering Holt elemzője 19 dolláros célár mellett vételre ajánlja a Fiskert. Ez közel 27 százalékos felértékelődési potenciált jelent a pénteki záróárhoz képest.

A Fisker az elmúlt időszakban nem teljesített igazán jól, az elmúlt 6 hónap során 14.89 százalékot esett a papír.

A Tesla viszont már más story. A Tudor Pickering Holt elemzője 537 dolláros célár mellett eladásra ajánlja a Tesla részvényeit. Ez a pénteki 774.39 dolláros záróárhoz képest több mint 30 százalékos leértékelődési potenciált jelent.

 „A Tesla csodálatos munkát végzett egy világszínvonalú vállalat felépítésében, azonban a jelenlegi értékeltségi szint mellett, az autonóm vezetéssel kapcsolatos bizonytalanságok kapcsán és az egyre fokozódó EV verseny miatt eladásra ajánlom a részvényt. A jelenlegi részvényárfolyam mellett nagyobb mértékű értékesítési számokra lenne szükség.” –áll az elemző értékelésében. A FactSet adati szerint a Wall Street-i elemzők az idei év egészére vonatkozóan körülbelül 800 ezer darab értékesítéssel számolnak.

Azonban vannak jó hírek is a Tesla kapcsán. 2022 erős évnek ígérkezik, a Tudor Pickering Holt elemzője szerint 2022-ben a Tesla akár 1.24 millió darab modellt is leszállíthat, ami meghaladja az 1.17 millió darabos konszenzusos becslést.

A Tesla már évek óta sok leértékelést kap, a részvény mégis továbbra is jól teljesít. Az elmúlt 6 hónap során 22.87 százalékkal, míg az elmúlt egy év alatt 99.69 százalékkal nőtt a Tesla részvények értéke.

Forrás: MarketWatch

A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!