2024 április 18

Megtorpant a hajrá a tengerentúlon

A DJIA-30 index 0,21 százalék emelkedéssel, az S&P-500 index 0,03 százalék csökkenéssel, a Nasdaq Composite index 0,29 százalék gyengüléssel kezdte a pénteki kereskedést. Mindhárom index nyereséges hétzárás elé néz, a DJIA 1,6 százalékos, az S&P index 1,9 százalékos, a Nasdaq 2,5 százalékos nyereséget halmozott fel a héten a pénteki kezdésig. A befektetői hangulatot a termelői árak vártnál nagyobb márciusi emelkedéséről a pénteki nyitás előtt publikált adatok fordították meg a technológiai ágazatok részvényeivel szemben.

Márciusban a várt 0,5 százalék helyett 1,0 százalékkal emelkedtek a termelői árak a februári 0,5 százalék után. Az árucikkek ára 1,7 százalékkal emelkedett, ami a legnagyobb havi emelkedés a nyilvántartás 2009-es kezdete óta. A szolgáltatások ára 0,7 százalékkal emelkedett. Az egy évvel korábbihoz képest 4,2 százalékkal mentek fel a termelői árak, 2011 szeptembere óta a legnagyobb mértékben.

Az utóbbi időkben jelentős árfolyamnyereségre szert tett technológiai ágazati részvények közül a nagyok, az Amazon.com, az Apple, a Microsoft és a Facebook közel fél százalékkal gyengültek a nyitás előtt a tőzsdén kívüli forgalomban, miközben a nagy pénzintézetek, a Bank of America, a Citigroup, a JPMorgan Chase, a Goldman Sachs, a Wells Fargo és a Morgan Stanley részvényei pedig fél és egy százalék közötti erősödésre tettek szert.

Az olajár csökkent pénteken a bizonytalan keresleti kilátások miatt. Nyomás alá helyezte az olajárat az OPEC+ terve is a kitermelés növelésére napi 2 millió hordóval május és július között. Mindkét irányadó olajtípus, a Brent és a WTI két-három százalékos heti árcsökkenés felé tart. Az amerikai piacok nyitásakor a WTI nyersolaj ára 0,17 százalékkal állt alacsonyabban a globális kereskedelemben hordónként 59,50 dolláron, a Brent ára pedig 0,35 százalékkal csökkent 62,98 dollárra.

Az eurót 0,27 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1880 dolláron, az arany spot ára 1,09 százalékkal unciánként 1736,43 dollárra csökkent. Az arany március eleje óta, öt hete a legmagasabb árat érte el csütörtökön és a pénteki gyengüléssel együtt is fél százalékos heti nyereség elé néz, három hete az első alkalommal.