2024 április 19

Erre kevesen számítottak, óriási bírságot kapott az Amazon

Pénteki nap folyamán derült ki, hogy hivatalosan is megbüntették az Amazon vállalatát az Európai Unión belül folytatott üzleti tevékenysége nyomán. A luxembourgi Adavédelmi Bizottság állásfoglalásának értelmében, a cég személyes adatok feldolgozására szolgáló rendszere, nem felelt meg az EU-s előírásoknak. Ebből kifolyólag egy elképesztően magas bírságot szabtak ki az Amazon-ra, továbbá az üzletviteli gyakorlatának a felülvizsgálatát rendelték el. Nem túl meglepő módon, ezen fejleményeknek nem örültek a befektetők sem. Óriási esést mutat jelenleg az Amazon árfolyama, és gyakorlatilag a teljes szektort húzza magával az óriáscég. 

Pontos részletek 

Ami a büntetés nagyságát illeti, hozzátevőlegesen 746 millió eurót, azaz nagyjából 887 millió dolláros bírságot kell fizetnie az Amazonnak. Egyébként a pánikot most nem kifejezetten ez az egyébként szokatlanul nagy összeg okozza. A valós probléma az lehet, hogy az Amazon 2 hétig a vállalat berkein belül tartotta az ügyet. Pénteken bocsátottak ki hivatalos közleményt, amelyben megemlítik a két héttel ezelőtt kiszabott büntetést. Joggal eshet csorba tehát a cég megbízhatóságában, már ami a befektetők szemszögét illeti. 

Azért volt az ügyben illetékes a luxembourgi hivatal, mivel az Amazon európai székhelye a törpeállamban található. Szélesebb körben csak GDPR irányelvekként ismert, EU-s adatkezelési és védelmi gyakorlatot sértette meg a cég, így ezért az üzleti gyakorlatukon is változtatniuk kell. Egyébként a már említett közleményben az Amazon cáfolta, hogy megsértett volna bármiféle GDPR előírást. Érdekesség, hogy a GDPR elvek áthágásáért, akár a globális eladások 4 százalékáig büntethetnek cégeket az EU-ban. 

Tőzsdei reakció 

Beszakadt az Amazon árfolyama pénteken, egészen a 100 napos mozgóátlagig zuhantak a részvények. – www.investing.com

Az elmúlt gyengélkedése után, több sem kellett az árfolyamnak, drasztikus esésbe kezdtek a cég papírjai. Az Amazon árfolyamát csak a 100 napos mozgóátlag volt képest megtartani, de még így is egy 7 százalék körüli mínuszról beszélhetünk. Feltehetőleg ez a korrekció jobban fájhat a vállalatnak, mint maga a bírság. Rosszkor jöttek ezek a fejlemények, mivel csütörtökön még sorozatban a harmadik, 100 milliárd dollár feletti negyedévéről jelentett a cég. A hírek az egész piacot rosszul érintették, így a teljes szektorban eluralkodott a pesszimizmus a hét zárásaként.