2024 április 18

A vártnál jobban teljesített az American Airlines

Az American Airlines részvényei a csütörtöki kereskedési nap során több mint 3 százalékos mínuszba fordultak, annak ellenére, hogy a légitársaság az előzetesen becsültnél jobb negyedik negyedéves eredményeket hozott nyilvánosságra.

Az American Airlines Group csütörtökön publikálta negyedik negyedéves jelentését, melyből kiderült, hogy a légitársaság árbevétele 9.43 milliárd dolláron alakult. Az előzetes elemzői várakozások 9.34 milliárd dollárról szóltak. 2020 negyedik negyedévében, a koronavírus negatív hatásainak következtében a légitársaság mindössze 4.03 milliárd dolláros bevételt ért el. Tavalyhoz képest látványos a javulás, azonban az American Airlines negyedéves árbevétele még mindig 17 százalékkal alacsonyabban alakult, mint 2019 negyedik negyedévében.

A légitársaság 931 millió dolláros, részvényenkénti 1.44 dolláros veszteségről számolt be. A tavalyi év azonos periódusában az American Airlines 2.18 milliárd dolláros, részvényenkénti 3.81 dolláros veszteséget ért el. A Wall Street-i elemzők előzetesen részvényenként 1.46 dollár veszteséget becsültek.  

2022 első negyedévére vonatkozóan az American Airlines azt becsüli, hogy az árbevétel 20-22 százalékkal alacsonyabban alakul majd, mint 2019 első negyedévében. Robert Isom vezérigazgató elmondta, hogy reményeik szerint 2022 második felében újra nyereségessé válhat az American Airlines működése.

Az American Airlines részvényei idén 6.68 százalékos mínuszban vannak, míg az elmúlt 6 hónap alatt 18.48 százalékkal csökkent az American Airlines részvények értéke.

Az omikron variáns miatt kifejezetten nehezen indult az év az amerikai légitársaságok számára, rengeteg járatot el kellett törölni. Az omikron variáns vártnál gyorsabb terjedése súlyos zavarokat okozott az amerikai légiközlekedésben. Január első hetében a belföldi és a nemzetközi repülőgépjáratok 10 százalékát eltörölték. A FlightAware adatai szerint ilyenre az elmúlt évtizedben mindössze ötször volt példa. A vírus mellett a munkaerő hiány is fejtörést okoz a szektor szereplőinek.

Az American Airlines mellett szerdán a United Airlines is a vártnál alacsonyabb veszteségekről számolt be. A Delta Air Lines már múlt csütörtökön nyilvánosságra hozta a negyedik negyedéves jelentését, a Delta az omikron variáns negatív hatásainak ellenére is a vártnál jobb negyedik negyedéves eredményekről számolt be.

A U.S. Global Jets ETF magában foglalja a szektor legfontosabb szereplőit. Az ETF idén 1.38 százalékos pluszban van, míg az elmúlt 12 hónap alatt 6.23 százalékot esett.

Forrás: MarketWatch