2024 április 19

Afrikában és Dél-Amerikában terjeszkedhet a 77 Elektronika Kft.

Afrikában és Dél-Amerikában folytathatja a terjeszkedést az orvostechnológiai 77 Elektronika Kft. – közölte a vállalat szerdán az MTI-vel.

A cég nemrég Nigériában tartott konferencián mutatta be a termékeit, tavaly pedig Algériában, Angolában és a Dél-afrikai Köztársaságban lépett piacra. Afrikában már 13 állammal bonyolítanak folyamatos áruforgalmat, új disztribútoraik révén Ecuador, Horvátország és Peru piacán is jelen vannak, miközben az Egyesült Államok, az EU tagállamai és Brazília továbbra is a legjelentősebb célországaik maradtak – tették hozzá. A társaság a folyamatos fejlesztésekkel magyarázza, hogy jelentős kiviteli lehetőségekhez jutottak.

Több mint 100 kutató- és fejlesztőmérnököt foglalkoztatnak, árbevételük 6-7 százalékát forgatják vissza új termékek és technológiák fejlesztésébe, a saját márkanéven árusított termékek mellett piacvezető nemzetközi nagyvállalatokon keresztül is értékesítenek – olvasható a közleményben. Az orvosdiagnosztikai eszközöket fejlesztő és gyártó 77 Elektronika Kft. Budapesten és Balatonfüreden működtet gyárakat, körülbelül 700 munkavállalót foglalkoztat és majdnem 100 országba exportál.

Beszámolója szerint a 37 éves cég 2021-ben 18,8 milliárd forint, 2022-ben 38,3 milliárd forint bevétellel zárt. Az exportértékesítések összege csaknem 21,8 milliárd forintról több mint 30,6 milliárd forintra, az adózott eredmény 2,36 milliárd forintról 6,38 milliárd forintra nőtt az elmúlt 2 évben.