Rekordnagyságú, 71 millió euró (mintegy 24,9 milliárd forint) értékű működőtőke-befektetés érkezett tavaly Kínából Montenegróba, az Adria-parti állam azonban korábban jelentős nagyságú hitelt kapott a távol-keleti országtól, és egyelőre nem tudni, hogyan kerülhetne ki az adósságcsapdából.

Jakov Milatovic montenegrói gazdaságfejlesztési miniszter a napokban beszélt arról, hogy tavaly jelentősen nőtt a kétoldalú kereskedelmi áruforgalom Kína és Montenegró között, Montenegró 218 millió euró értékben importált árut Kínából, míg az export 22,1 millió eurót tett ki.

A tárcavezető emlékeztetett: uniós csatlakozásra váró országként Montenegrónak fontos, hogy a Kína és Közép-Kelet-Európa közötti 17+1-es gazdasági együttműködés keretében megvalósuló projektek összhangban legyenek az uniós stabilizációs és társulási megállapodással.

A montenegrói statisztikai hivatal adatai szerint 2020-ban az országba érkező külföldi működőtőke-befektetések értéke 467,5 millió euróra nőtt az egy évvel korábbi 305,1 millió euróról – ismertette a távirati iroda.

Belpolitikai vitákhoz vezetett azonban az, hogy az előző politikai vezetés óriási hitelt vett fel Kínától autópálya-építésre, és a jelenlegi kormány ezt újabb, ezúttal európai forrásokból származó hitel felvételével akarja törleszteni.

A montenegrói autópályát már a tervezéskor Európa legdrágábbjának nevezték. A hegyes országot átszelő, a bari kikötőt és a szerb határt összekötő utat negyven híd és kilencven alagút “ékesíti” majd, azt viszont az óriási költségek ellenére sem lehet tudni, hogy mikor készülhet el az autópálya, mivel a tervezett 140 kilométer útból ugyanis eddig csupán 40 kilométer épült meg.

Erre az első szakaszra Montenegró hét évvel ezelőtt 809 millió eurót hitelt kapott Kínától, a korrupció és a különböző homályos ügyletek miatt azonban hatalmas összegek tűntek el belőle.

A projektet különböző európai és amerikai cégek is kockázatosnak tartották, és sem a Nemzetközi Valutaalap, sem az Európai Befektetési Bank nem volt hajlandó finanszírozni.

Montenegró a virágzó turizmusra hivatkozva belevágott az építkezésbe, a koronavírus-járvány miatt viszont gazdasági válságba került, és egyelőre bizonytalan a hitelek további törlesztése. Dritan Abazovic miniszterelnök az Európai Uniótól kért segítséget, Podgorica ugyanis azt szeretné, ha valamely európai bank segítene a kínai hitel törlesztésébe, eddig azonban egyetlen jelentkező sem akadt.

Egyes híresztelések szerint a Kínával kötött hitelszerződés egyik kitétele szerint Kínáé lehet a bari kikötő, Ha Montenegró nem tud törleszteni. Elemzők szerint ez nagyon is megfelelne Kína európai piacra történő szállítási terveinek, de az Európai Unió ezt feltételezhetően nem nézné tétlenül, így lehet, hogy mégis segít a hiteltörlesztésben.