2024 március 29

Tovább növekedett, és átrendeződhet a kártyás fizetési piac hazánkban

Az elektronikus fizetés népszerűsége 2022. első feléhez hasonlóan a harmadik negyedévében is dinamikusan növekedett. Az OTP Bank rendszerében regisztrált tranzakciók száma az előző negyedévhez képest 8,5 százalékkal, éves összehasonlításban 23,6 százalékkal bővült, míg értékük negyedéves szinten közel 9,9, az előző év azonos időszakához képest pedig 35,6 százalékkal emelkedett. Ugyanakkor az OTP Bank szakértői szerint a harmadik negyedév kimagasló eredményei már a megváltozott gazdasági környezetről is árulkodnak.

2022-ben a lakossághoz áramló év eleji plusz juttatások, a SZÉP-kártya felhasználási szabályainak bővítése, majd az emelkedő infláció is hozzájárult a forgalomnövekedéshez. A forint vásárlóerejének romlása nyomán a forgalom értéke július és szeptember között is tovább nőtt, ám a tranzakciók darabszáma közel 10 százalékkal elmaradt a második negyedévhez képest. A közeli jövőt tekintve az OTP Bank szakértőinek várakozása, hogy gazdasági válsággal kapcsolatos félelmek, illetve a rezsidíjak emelkedése miatt a lakosság fogyasztása és ezzel együtt a tranzakciók száma is csökkenhet. Mivel azonban a rezsidíjak is kiegyenlíthetőek bankkártyával és leginkább alapvető élelmiszereket érinti az infláció, az elektronikus fizetési piac jelentős zsugorodása nem valószínűsíthető.

Míg a harmadik negyedévben a nyári, szezonális termináligénylést követően nem történt ugrásszerű bővülés – éves összehasonlításban 18,4% –, a SimpleBusiness forgalma július és szeptember között jelentősen bővült – éves összehasonlításban a forgalom 207, a tranzakciók száma pedig 186 százalékkal. Utóbbi egyértelműen a SoftPOS funkció bevezetésének hatása, hiszen így a kereskedő már fizikai terminál nélkül, egy mobiltelefonos alkalmazás révén is elfogadhatnak kártyát a fizetéshez.

Az év hátralevő részére a kártyaelfogadói piac növekedési ütemének lassulására, jövőre pedig a korábbi években megszokottnál sokkal konszolidáltabb növekedést prognosztizálnak az OTP Bank szakértői a gazdasági bizonytalanságok nyomán. Sőt valószínűsíthető bizonyos piaci átrendeződés is.

„Tapasztalataink alapján sok kereskedőnél alapszolgáltatás lett a kártyaelfogadás, a puszta lehetőségen túl egyre több cég igényli, hogy stabil, akár 24 órában megbízhatóan működő rendszer álljon az elektronikus fizetés mögött, hogy egy esetleges leállás ne vezessen forgalomvesztéshez. Ezért a jövőben még inkább felértékelődhet a kártyaelfogadáshoz kapcsolódó hozzáadott érték és kiegészítő szolgáltatások szerepe” – mondta Hideg Noémi, az OTP Bank Kártyaelfogadás Szolgáltatás és ATM menedzsment vezetője.

A 30 millió forint feletti éves árbevétellel rendelkező vállalkozásoknak az OTP Csoport POS-terminál igénylését, míg az alacsonyabb forgalmú, 30 millió forintos éves árbevétel alatti vállalkozások számára a SimpleBusiness mobilalkalmazás használatát javasolja. Az applikációval többféle elektronikus fizetési lehetőség is felkínálható a vásárlók számára, mivel a bankkártyás mellett lehetővé teszi az azonnali fizetés lehetőségét is.

A tájékoztatás nem teljes körű és nem minősül ajánlattételnek, célja kizárólag a figyelem felkeltése. A fenti termékek és szolgáltatások részletes feltételeiről az ismert csatornákon keresztül tájékozódhatnak. Az OTP Bank fenntartja annak jogát, hogy a közleményben szereplő termékek és szolgáltatások kondícióit módosítsa.