2024 április 19

Veszélyben lehetnek befektetéseink – nagyot zuhantak a nemesfémek

Az ezüst újabb meglepetést okozott a múlt héten, amikor a kritikus 20 dolláros szint alá csúszott a pénteki kereskedés során. Bár május közepén már megközelítette ezt a szintet, akkor a medvék ereje 20,50-es szintig tartott ki. Innen láthattunk egy visszapattanást, amely során a nemesfém majd két dollárral magasabb értékekig emelkedett. Úgy nézett ki, hogy életre kelhet az ezüst, azonban az infláció elleni küzdelem további erős kamatemeléseket és agresszív politikát váltott ki a Fed részéről. Ez csúnyán hatott az árfolyamra és korlátozta mindenfajta próbálkozását az ezüstnek. Az eredmény tisztán látható, a szentiment leromlott és a 20 dolláros határt is áttörték a medvék.

A dollár index gyengélkedésének is vége szakadt, és pénteken újra a 105-ös szint fölé tudott kerülni. Ez további nyomásként nehezedett az ezüst árfolyamára, amely minden erejét elveszítette. Az ezüstpiacok tehát ismét zuhantak a pénteki kereskedési ülés során, ezzel két éve nem látott mélységekbe kerültek. A piaci körülmények miatt egylőre nehéz pozitívan hozzáállni a jövőbeli teljesítményéhez. Az elemzők szerint amíg nem lépi át a 22,50 dolláros szintet, addig nem lehet erősnek mondani a nemesfémet, de a legtöbb szakértő ezen szint átlépését nem látja rövid távon lehetségesnek.

(www.shutterstock.com)

Piros szín lesz jellemző az ezüst piacán

A rossz körülmények és hangulat miatt az elemzők nem tartják kizártnak a további csökkenést. Sőt, mi több valószínűnek vehetjük a 18, akár még a 16 dolláros szintek tesztelését is. A Fed továbbra is agresszíven közelíti meg az inflációs kérdéseket, annak ellenére, hogy a recessziós félelmek egyre nagyobb teret nyernek. Szignifikáns ralik gondolata egyelőre nem, vagy csak nagyon halványan jelenik meg, de kizárólag hosszú távon látnak rá esélyt az elemzők. Az ezüst, sok más árucikkel együtt, továbbra is rengeteg eladási nyomást fog tapasztalni, mely ellehetetleníti a gyarapodás esélyét. A recessziós aggodalmak miatt a gazdaságok lassulása van terítéken, ez viszont az ipari keresletét is rontja az ezüstnek. Ez újabb problémát jelent, ezért csak idő kérdése, mielőtt láthatjuk, amint az ezüst folytatja lefelé tartó útját. Mindent összevetve a 20-as szint áttörése egy nagyon negatív fordulatot jelentett a nemesfémnek.

Forrás: fxempire.com

Címlapkép: Shutterstock