2024 április 20

Olimpia és deltavariáns ellenére drágult vissza az olajár

Múlthét elején rendkívüli eseményekre virradt a világgazdaság. Május vége óta ugyanis, először került a 70 dolláros szint alá a kőolaj árfolyama. A zuhanás azonban rendkívül átmeneti volt, néhány nap leforgása alatt el is tűnt a korrekció a piacról. Így lehet, hogy ma már ismét 74 dollár környékén tanyázik a Brent kőolajfajta ára, miközben a WTI 72 dollár. Mindez azért meglepő, mert a teljes világsajtó a delta vírusvariáns drasztikus sebességű terjedéséről cikkezik, miközben a világ legnagyobb sporteseménye zajlik. Hiába az erősen korlátozott turizmus, a világpiaci kereslet egyre inkább növekszik. Az olaj iránti igény is napról napra nagyobb, miközben az OPEC+ döntött, hogy augusztustól naponta 400.000 hordóval több olajat exportálnak.  

A delta árnyékában 

Egyelőre elmondható, hogy a delta vírusvariáns olyan régiókban okoz nagy fejtörést, ahol az átoltottság is alacsony. Ide sorolható ezáltal Dél-Kelet Ázsia, amelyek gazdasága a közvetlen szomszédok mellett eltörpül, de így is óriási országokról beszélhetünk. Példának okáért érdemes megemlíteni Indonézia és Szingapúr helyzetét. Fontos azt is leszögezni, hogy az immunizálás terén sokkal jobban álló országok is küzdenek az új mutánssal. Ide sorolható például Izrael és Japán is. 

Sportesemények hatása 

Néhány héttel ezelőtt ért véget az Labdarúgó Európa-Bajnokság. A torna utolsó mérkőzéseit Londonban rendezték meg, amely széleskörű felháborodást váltott ki. Ennek az volt az oka, hogy miközben ezrével özönlöttek turisták és szurkolók az országba, addig számos járványügyi korlátozás életben maradt. Mégpedig azért, mert az újonnan azonosított fertőzöttek száma gyorsan növekedett. Az újabb járványhullám amplitúdóját tovább hajthatta volna felfelé az említett tömegrendezvény, de ez nem történt meg. Napok óta csökkenő tendenciát mutatnak a brit számok, és ez jó hír az olimpiára nézve is. 

Az elmaradó negatív járványügyi hatásnak az lehet az oka, hogy a beutazások csak nagyon szigorú feltételek mellett valósultak meg. Miután pedig az olimpián még nézők sem lehetnek, így a résztvevők rendszeres szűrésével tarthatják kordában a vírus terjedését. Ezáltal mérséklődhetnek az aggodalmak, így a gazdasági helyreállás sem kerül feltétlen veszélybe. Amíg tehát csak a kisebb átoltottságú, és gazdasági súlyokat tekintve gyengébb országok küzdenek a deltával, addig nincs oka az olajárnak csökkenni. Mindez rossz hatással lehet a fogyasztói árindexekre is, hiszen a magas olajár az inflációba is beépülhet rövid távon. Ennek viszont már súlyos következményei is lehetnek a tőkepiacokon.