Kína szabályozó pozícióba lép

Kína megtartotta ígéretét, miszerint, ha nagyon magasra ugranak az olajárak, akkor kiadja stratégiai tartalékának az első részét. Ez a kiadás azonban eléggé gyengének tűnik, mind mennyiségben, mind a piacra gyakorolt hatásával. Ennek ellenére a további kibocsátás nagy hatással lehet még a nyersolaj árára. Az első eladásnál körülbelül 7,38 millió hordó olajra lehet számítani, amelynek eladása szeptember 24-én várható. Ez a mennyiség azonban el sem éri azt, amit Kína egy átlagos nap szokott beimportálni. Ezeknek az aukcióknak az a célja, hogy lehűtse az emelkedő nyersanyag árakat, valamint visszafogja az inflációt. Egy ilyen kisebb mennyiséggel kezdtek, de várható sokkal nagyobb mennyiségek eladása is a nagyobb és gyorsabb hatás elérése érdekében. „Ez a lépés a piac egy erős stratégiája arra, hogy az árakat ne engedjék a hordónkénti 80 dollár fölé,” mondta Vandana Hari, a szingapúri piacelemző cég Vanda Insights alapítója. A szeptember 24-én eladásra kerülő mennyiség kevesebb, mint amire legtöbben számítottak. Kínának jelenleg 220 millió hordó tartaléka van, így gyakoribb eladásokra lehet számítani a következő év során. Azonban 2022 közepére még éppen csak az 50 milliós határt fogja átlépni az eladott olajhordók száma, az Energy Aspects szerint. Pozitív hír, hogy legalább lehet tudni, ha nagyon megugranának az árak, akkor Kína hajlandó lesz közbe lépni.

Kína harcba lép az olajárakkal

Az olaj jelenlegi állása

Az olajárak szerdán emelkedtek, miután az ipari adatok a vártnál nagyobb mértékű kőolajkészlet-csökkenést mutattak az Egyesült Államokban, a világ legnagyobb olajfogyasztójánál. A készletek 5,4 millió hordóval estek a szeptember 10-én véget ért héten, az elemzők által várt 3,5 millió hordós csökkenés helyett. Az Ida hurrikán a vártnál nagyobb károkat és kimaradásokat okozott, és a termelés a Mexikói-öbölben nehezen fog visszaállni a hurrikán előtti szintekre. Főleg amíg Nicholas, a trópusi vihar el nem csendesül. További növekedést okozhat majd, hogy a várakozások szerint a kereslet vissza fog térni, ahogy az oltóanyag egyre több ember számára lesz elérhető. A Brent olaj 54 centtel, 0,7 százalékkal nőtt, elérve ezzel a 74,14 dollárt hordónként. Hasonló növekedést mutat a WTI, amely 53 centtel, avagy 0,8 százalékkal nőtt, így az ára a hordónkénti 70,99 dolláron áll.

Augusztus eleje óta nem látott magasságokban az olaj (www.Invsting.com)

Forrás

https://www.bloomberg.com/news/articles/2021-09-15/china-s-first-oil-sale-small-but-chance-of-more-has-market-wary