2024 április 19

Gyenge ezüst, erős infláció – erre számítanak az elemzők

Az ezüst piacon a bikák és a medvék a hétfőn folytatott kereskedési ülésen folyamatos harcot vívtak egymással. A juneteenth ünnep, a rabszolgaság eltörlésének emléknapja az Amerikai Egyesült Államokban, megsemmisítette a volumen egy részét. Az árfolyam továbbra is nagyon negatívnak tűnik, hiszen a 22 dolláros szint feletti ellenállás elég erősnek bizonyult.  A nemesfém értéke még május elején esett be ezen szint alá, és azóta sem tudott szignifikánsan eltávolodni. Voltak próbálkozások azonban minden alkalommal elbukott. A 22-es szintet az elemzők továbbra erős korlátként látják, ahol több rali is elveszítheti mozgatóerejét. Abban az esetben, ha meglenne annyi erő az ezüstben, hogy eltávolodjon a több mint egy hónapja fennálló ellenállástól, akkor az 50 napos EMA lenne a következő olyan terület, ahol eladási nyomást láthatnánk. Ez jelenleg a 22,3-22,4 dolláros zónánál található. A felfelé mozdulás tehát egyelőre erősen korlátozott.

(www.shutterstock.com)

Van lehetőség emelkedésre, de a Fed politikája nagyban befolyásolja az irányt

Az irány másik felét nézve támogatásra is viszonyleg hamar rátalálunk. Nem sokkal a jelenlegi árfolyam alatt lévő 21 dolláros szint olyan terület lesz, ahol a múlt héten is láthattunk egy kisebb felpattanást. Az elemzők szerint a jelenlegi piac úgy néz ki mintha folyamatosan az eladási lehetőségeket keresnék a befektetők. A legkisebb profit is erős eladási hullámot vált ki. Ennek okozója lehet a rohamosan változó, bizonytalan környezet. Ilyen körülmények közt nehéz azt gondolni, hogy az ezüst piac meglehetősen drasztikusan el fog indulni.

Ennek ellenére nincs minden remény elveszve, hiszen az 50 napos EMA áttörése, a piacot valószínűleg egészen az 200 napos EMA szintjéig repítené, amely az 23,55 dollárnál található. Jelen helyzetben azonban amint a kockázati vágy megemelkedik, az ezüst értéke elkezd csökkenni mert nem csupán nemesfémként, hanem az iparban is fontos alapanyagként szolgál a modern technika hozta termékekben. Erős nyomást helyez az árfolyamra a Fed agresszív politikája is. A szakértők szerint akár a 20 dollár elérése is lehetséges, hacsak a Fed meg nem változtatja a hozzáállását. Mindaddig, amíg agresszív politikát folytatnak, az valószínűleg az ezüst ellen fog működni.

Forrás: finance.yahoo.com

Címlapkép: Shutterstock