2024 április 20

Fél éve nem látott mélységben a fekete arany – de hova tovább?

Annak ellenére, hogy a hordónként 120-130 dolláros értékektől már eltávolodtunk, azért még mindig kissé magasan vagyunk a megszokott értékekhez képest. A kínálati szűkösség miatt viszont az is nagy dolog, hogy ennyit tudott süllyedni az olajár. A gyengélkedést főleg a recessziós félelmek okozzák továbbra is. A keresletet gyengítő globális recesszió kilátásaival kapcsolatos aggodalmak beárnyékolták még azon jelentést is, amely alacsonyabb amerikai nyers- és benzinkészletekről számolt be. A nyersolaj-készletek körülbelül 448 000 hordóval és benzinkészletek körülbelül 4,5 millió hordóval estek. A recessziós félelmek azonban ezen is túlmutatnak, jelenleg nem lehet velük felvenni a versenyt. „Az olajpiac nagy küzdelmet folytat, hogy lerázza a recessziós félelmeket, de kevés jel utal arra, hogy a jelenlegi tendencia hamarosan megváltozhat,” jelezte Stephen Brennock, a PVM elemzője.

(www.shutterstock.com)

A szerdai adatok kevésbé javították a gazdasági kilátásokat. A brit infláció júliusban 10,1 százalékon alakult, ami 1982 februárja óta a legmagasabb, fokozva a háztartások megélhetésének nehézségeit.

A kínálat is emelkedhet nemsokára

Az olajkínálat frontján a termelők eddig csúfos vereséget szenvedtek, hiszen több hónapja már, hogy nem tudnak megfelelő mennyiségeket kitermelni, ezzel szűkösen tartva a piacokat. Némi bizalmat adnak Irán, 2015-ös nukleáris megállapodásáról szóló tárgyalások, amelyek egy megegyezésnek köszönhetően végül az iráni olajexport fellendítéséhez vezethetnének.

A kínálat fokozatosan emelkedik, mivel Guyanában, Brazíliában és az Egyesült Államokban bővült a termelés. Szaúd-Arábia és a Perzsa-öböl más országai követik a példát. Bár az emelés valószínűleg nem olyan mértékű, mint a Biden adminisztráció szerette volna. Az OPEC és partnerei, köztük Oroszország, azt ígérték, hogy júliusban és augusztusban, a megszokottnál nagyobb mértékben, napi 600 000 hordóval emelik kitermelésüket, bár ettől kissé elmaradtak.

Forrás: reuters.com; nytimes.com

Címlapkép: Shutterstock