Vége a veszélynek, csökkenhet az olaj?

Az olaj szerdán nagyot ralizott, melynek oka az Egyesült Államok nyersolaj tartalékéinak esése, amelyek a vártnál nagyobb, 6,4 millió hordós csökkenést értek el, hiszen sok olajlétesítmény még mindig lábadozik a hurrikán után. Másnap ezt az ugrást nem tudta megtartani. Csütörtökön az olaj ára leesett amint a Nicholas hurrikán okozta termelésleállás fenyegetése a Mexikói-öbölben csökkent. A heti magasságából, amelyet szerdán ért el egészen 75 dollárig csökkent. Az öbölben lévő vállalatok vissza tudták állítani a csővezeték szolgáltatást és az áramot. Ez természetesen csak a hurrikán elcsendesülésével történhetett meg. Amint Nicholas elhagyta Texast, lehetővé tette a javítások megkezdését. A Brent nyersolaj 0,39 centtel, vagyis 0,5 százalékkal csökkent, ezzel éppen, hogy csak 75,07 dollár felett maradva. Szerdán a Brent olaj már 76,13 dollárnál járt, amely július 30 óta legmagasabb volt. A WTI 19 centtel csökkent, 0,3 százalékkal, 72,42 dollárra. „Nehéz előre látni, hogy merre is fog az olaj mozdulni, azok után, hogy a hurrikán megkímélte Amerika termelését a további zavaroktól,” mondta Nishant Bhushan a Rystad Energy elemzője. „Az Ida hurrikán okozta olaj termelési kiesések továbbra is felépülőben vannak. A Brent az év folyamán 45 százalékkal nőtt, mely gyors mozgást a tavalyi járvány okozta kereslet-összeomlásból való kilábalás támogat.

Brent olaj (www.Investing.com)
WTI ára (www.Investing.com)

Kitekintés Közel-Keletre és az OPEC

Az orosz Urals olaj ezen a héten visszaesett. Kedden a nyersolajat hordónként 2,35 dolláros kedvezménnyel kínálták. A Bloomberg szerint az egyik okozója a csökkenő orosz olajáraknak az a várakozás miszerint Oroszországból növekedni fog a kínálat. Így az OPEC neve alá tartozó olaj mennyisége ebben a hónapban is gyarapodást jegyezhet fel. Az OPEC jövő hónapban újra több hordót szeretne exportálni, mivel hónapról-hónapra próbálják elérni a koronavírus járvány előtti szinteket, amelyet a járvány kezdetekor radikálisan csökkentettek ezzel megelőzve a kőolaj piac összeesését. A szeptemberi hónapban Oroszország nyers olaj kitermelése 2,4 százalékkal volt magasabb, mint augusztusban. A másik oka a csökkenő Urals áraknak egy nem várt ellenfél a piacon, Irak. Irak hatalmas kedvezményekkel adja olaját az Egyesült Államoknak és egész Európának a mediterrán térség kivételével. Így egy ritka és erős eltéréssel jelent meg a piacon, a közel-keleti vezető exportőr és a világ legnagyobb nyersolajexportőre Szaúd-Arábiához viszonyítva.

Forrás

https://www.reuters.com/business/oil-slips-holds-most-gains-after-draw-us-stocks-2021-09-16/

https://oilprice.com/Energy/Crude-Oil/Russian-Oil-Exports-Under-Fire-As-Iraq-Slashes-Prices.html