2024 március 29

Elmúlt a veszély

Múlt hét kedden, egyelőre tisztázatlan körülmények miatt, egy 400 méter hosszú, több, mint 200 tonnás szállítóhajó keresztbe fordult a szuezi csatornában, amivel teljesen eltorlaszolta azt. A legnagyobb probléma ezzel az volt, hogy a globális kereskedelem 12%-a zajlik ezen a csatornán keresztül, naponta körülbelül 1 millió hordó olaj halad át, így könnyű lehet megbecsülni, hogy mégis mekkora kár keletkezett napról napra a világkereskedelemben.

Csak az említett hajó, amely a legnagyobbak közé tartozik, 18.300 db konténert szállított, ám ez a mennyiség elhanyagolható ahhoz képest, amilyen kár keletkezett a többi hajó várakozása miatt. A Lloyd’ s és az Allianz elemzői szerint az eltelt egy hétben hozzávetőlegesen 9,6 milliárd dolláros kár keletkezett, ami a kereskedelmi növekedési rátat 0,2-0,4 százalékkal csökkentheti majd le.

Felmerül a kérdés, hogy miért nem indultak el egy alternatív útvonalon a cégek hajói, megkerülve Afrikát. Egy átlagos hajó 16 csomóval képes közlekedni, amivel a Taiwan és Rotterdam közötti 18.250 kilométeres utat 25,5 nap alatt teszik meg a csatornát használva. Amennyiben megkerülnék az afrikai kontinenst ez a táv 9-10 nappal hosszabb lenne, így akik ezt az utat választották volna még mindig később értek volna Európába, mint akik megvárták a probléma elhárulását.

Így, hogy a szuezi csatorna újból szabad, folytatódhat az akadálytalan közlekedés, azonban további problémát okozhat még az is, hogy a felhalmozódott hajók nagyjából egyszerre érkeznek majd meg a kikötőkbe, ahol valószínűleg nem lesz elég kapacitás az azonnali lerakodásra, így további csúszással számolhatnak majd a cégek.