Biztonságpolitika konfliktusok, és a kereslet destabilizálódása okozhatja a medve dominanciát.

A csütörtöki napon lefelé fordult az nyersolajár. A hét ezt megelőző szakaszában eddig semmi nem utalt arra, hogy fordulat következhet be. Az csökkenés lehetséges forgatókönyvét kedden még az OPEC sem jelezte előre. Sőt, sokan pont ellentétes mozgásra spekuláltak ennek következtében. A lehetséges okoknak és az előzményeknek jártunk utána. 

A héten eddig minden rendben volt 

A szerdai napon tette közzé, a havi elemző közleményét az International Energy Agency (IEA). Ebben egyebek mellett, a megújuló energiáról és az olaj iránti kereslet alakulásáról is számot adtak. A prognosztizálásuk értelmében, az idei évben helyreállhat az nyersolaj kereslete, globális szinten. Egyenesen kijelentették, hogy jelenleg már nagyobb is a kereslet, mint a kínálat az olaj piacán. Ezt annak ellenére közölték, hogy Irán az elmúlt időszakban jelentősen növelte az exportját. Az elemzés kifejtette, hogy az idei második negyedévben idáig, az OPEC+ kínálata naponta 150.000 hordóval múlta alul a keresletet. Ami az teljes 2021-es esztendőre vonatkozó becslésüket illeti, év végére a szám meghaladhatja a napi 2,5 millió hordó hiányt. A keresletre vonatkozóan kijelentették, hogy az indiai pandémiás helyzet csökkentheti az olaj iránti igényt. 

Egy nappal ezt megelőzően, az OPEC+ tett közzé egy, az idei évre vonatkozó elemzést. Az optimista hangulatú közlemény értelmében az olaj iránti kereslet helyreállását várták. Mindezt többnyire a kínai és amerikai piacok erős felépülésével indokolták. Ezzel egyidejűleg a kitermelési korlátozások enyhítését sem zárták ki, hogy a hirtelen növekvő kereslet ne okozzon gondot. 

Az emelkedés “csütörtököt mondott”  

A lehetséges okok között szerepel a Közel-Keleten zajló konfliktus. Az izraeli-palesztín helyzet egyelőre nem látszik csillapodni. Mindemellett az USA sem jut dűlőre az Iránnal folytatott nukleáris tárgyalásokkal kapcsolatban. A bizonytalanságot tovább növeli, hogy a világ harmadik legnagyobb olaj felhasználónak titulált Indiában, szintén válságos állapotok uralkodnak. Ezen térségben azonban a járványhelyzet súlyosbodik. 

Csütörtökön lefelé fordulós gyertya volt az olajárban, rögtön kitörés után – www.investing.com

A Brent nyersolajár közel 2,5 százalékos esésben van jelenleg. A korábban többnyire 70 dollár fölé várt árfolyam a fent említett okok miatt fordulhatott lefelé. Jelenleg 67,5 dolláros hordónkénti árról beszélhetünk. A következő napokban változhat a medve dominancia. Ehhez viszont előrelépésre lesz szükség a jeruzsálemi és indiai helyzetek esetében is.