Az elmúlt héten a sárgafém siralmas eredményt ért el.

Bár úgy tűnt, hogy van kiút a medvepiacból, hiszen az arany értéke több mint 100 dollárt emelkedett három hét alatt, az előző heti történések teljesen elhomályosították a reményeket.  A sárgafém értéke minden egyes nap negatívban zárt, összesen majd 60 dollárt veszítve értékéből. Az aranypiacok az utolsó kereskedési ülésen is további 10 dollárt veszteséget jegyeztek fel. Pénteken az 1760-as szinttel néztünk farkasszemet. Egyes elemzők szerint ezen a ponton azonban úgy tűnik, hogy a medvék ereje lesz meghatározó a mostani héten is. A piac továbbra is rengeteg eladási nyomást fog érzékelni, miközben egyenesen az 1700-as szint felé törekszik. Ez egy olyan terület, ahol bizonyos mennyiségű támogatásnak kell lennie, hiszen korábban ellenállásként szolgált.

Kevesebb az érdeklődés az arany iránt, mint korábban, és ezt az értéke is nagyon jól tükrözi. Bár a csökkenésbe az is belejátszott, hogy a dollár index újra erősödésnek indult, és a folyamatos kamatemelések is elnyomják a nemesfémek csillogását. A hétfői napot is siralmas teljesítménnyel kezdte. Majd 20 dollárt veszített értékéből, ezzel áttörve az 1750-es szint támogatását.

A dollár szignifikáns erősödése

A dollár index az elmúlt napokban igencsak pozitív eredményeket jegyzett fel. Bár a július közepén tapasztalt 108-as szintről láthattunk egy szignifikáns ereszkedést, most újra ennél az értéknél jár. Ezzel drágábbá téve a dollárban denominált nemesfémeket más valutákkal rendelkező befektetők számára.

(www.shutterstock.com)

Érdemes azonban megjegyezni, hogy az 1800-as szint fontosnak bizonyult. A következő kérdés az lesz, hogy az 1750-es szint alatti terület támaszt nyújt-e vagy sem. Ha nem, akkor nagy valószínűséggel megcélozzuk újra az aljakat. Mindenesetre nem áll rendelkezésre a legjobb piaci környezet, ami a növekedést illeti. Végül is az amerikai dollár nagyon erőssé vált újra, és úgy tűnik, hogy a hozamok is emelkednek, amelyek mindegyike az arany ellen dolgozik.

Nem alakult úgy az év ahogy azt az előrejelzésekben olvashattuk. Bár volt egy kiemelkedő hónapja a nemesfémeknek, a jelenlegi értékük továbbra is gyengeségre utal.

Forrás: fxempire.com

Címlapkép: Shutterstock