2024 március 29

Az arany piacán véres küzdelem folyik a medvék és bikák közt

Bár a sárgafém árfolyama továbbra is szignifikáns változás nélkül zárta a hetet, látható, hogy nagyon kiegyenlített küzdelem folyik a piacon. A jelenlegi árfolyam 1830,30 dollár, és a pénteki záró napon kisebb gyarapodást tudott feljegyezni. A heti adatok jól mutatják, hogy szignifikáns elmozdulásra nem volt képes most a nemesfém. A hetet 1836-os szinten kezdte. A legmagasabb érték 1850 dollár volt, amit el tudott érni. A heti legalacsonyabb pont 1817-es szintnél található. A zárás ezen tartomány közepén történt. Bár láthattunk napokat amikor az arany próbált gyarapodni, a bikák folyamatosan elutasítással szembesültek, illetve a dollár sem adta fel a harcot küzdelem nélkül. Hasonló konszolidációt láthattunk itt is, és az értéke 104 és a 105-ös szint között mozgott, az erős rali után. A dollár index, amely hat kulcsfontosságú valutával szemben méri a dollár erejét, a nap utolsó óráiban 104,06-os szintig csúszott, ami az óránkénti grafikon kritikus szintjének közelébe vitte az árfolyamot. A hét zárása előtt még sikerült a veszteségek egy részét visszanyerni, és végül a 104,18-as szinten zárt.

A dollár gyengül, azonban az arany nem bír erőre kapni

Az index értéke a június 15-én látott 105,79-es csúcsáról már 1,57 százalékot zuhant, miután a Fed 1994 óta nem látott mértékben emelte az irányadó kamatot. A Westpac elemzői szerint a DXY a közeljövőben a 102-es szintig is leeshet. Az amerikai dollár szerény gyengesége némi támogatást nyújthat a dollárban denominált árucikknek, és visszatarthatja a medvék erejét. A Fed agresszív mennyiségi szigorítási programjának közepette, amely lényegesen magasabb reálkamatokhoz vezet, az aranyárak arányos összeomlása ennek ellenére nem történt meg. Tartja magát továbbra is az 1800-1850 dolláros intervallumban.

(www.shutterstock.com)

Úgy tűnik, hogy az árucikkek árainak jelentős csökkenése enyhítette a félelmeket az inflációs nyomás folyamatos emelkedésével kapcsolatban, és fokozta a befektetői szentimentet. Technikai szempontból a nagyon fontos 200 napos SMA közelében ismétlődő kudarcok kedveznek a medvéknek, és támogatják a további veszteségek kilátásait.

Bár egyelőre nem találja az irányt, hogy merre szeretne elmozdulni. Amíg nem tud kitörni az 1810-es szint alá, vagy az 1875-ös szint fölé, addig ebben a konszolidációs szakaszban fog maradni. Jól indította a hétfői kereskedést a nemesfém, értéke 1838 dollár.

Forrás: fxstreet.com

Címlapkép: Shutterstock