2024 március 29

A legrosszabb forgatókönyv – 380 dolláros olajár a JPMorgan szerint

Eddig is magas olajárakról beszélhettünk, hiszen a megszokott kerékvágástól már jó ideje eltért a piac. Bár nincsenek olyan magasan, mint a háború kirobbanásakor, a 100-110-es tartomány alá nem tudunk süllyedni. A recessziós félelmek sem tudták lenyomni az árakat, annak ellenére, hogy a magas infláció ellen indított kamatemelések sorozata nagy félelmet okoz a gazdaságok fejlődésével kapcsolatban. Most azonban olyan magasságokat értek el a becslések, amelyek megemlítése is már félelmetesen hangzik.

Az oroszok és a nyugat között gazdasági háború folyik, melynek nem látni győztesét hosszú távon. A mostani jelentés szerint a globális olajárak elérhetik a hordónkénti 380 dollárt, ha az Egyesült Államok és az európai szankciók Oroszországot arra késztetik, hogy durva output csökkentéseket hozzon. A G7-ek csoportja bonyolult mechanizmus bevezetésén gondolkodik, az orosz olaj árának korlátozása érdekében. Azonban az oroszok már elkezdték átirányítani exportjukat. Tekintettel Moszkva költségvetési helyzetére, az ország megengedheti magának, hogy a napi nyersolaj termelést csökkentse akár 5 millió hordóval anélkül, hogy túlzottan károsítaná a gazdaságot. Ez miatt aztán a szankciók bevezetése, akár több gondot okozhat az Európai Uniónak, mint az oroszoknak.

Ezen forgatókönyvekkel számol a JPMorgan

A napi ellátás 3 millió hordós csökkentése a nyersolajárakat 190 dollárra tolná. Az 5 milliós csökkentésről szóló legrosszabb forgatókönyv elképesztő, hordónkénti 380 dolláros fekete arany árfolyamot jelentene az elemzők szerint. Ahhoz képest, hogy pár hónapja a 110 dolláros érték, amelyet a napokban is tapasztalhattunk, még elképzelhetetlennek tűnt, a JPMorgan által említett árak már nem e világiak. Természetesen az ilyen árak biztosan tönkre tennék a keresletet, ezért nem lennének hosszú életűek.

(www.shutterstock.com)

A szűkös kínálat léte az oroszoknak kedvez, hiszen a termelésük csökkentésével még nehezebb helyzetet alakíthat ki a világban.

Az árfolyamok a pénteki zárásnál az említett értékektől távol vannak még, a Brent értéke 111 dollár, egy hordó WTI pedig 108 dollárba kerül. A szakadék a két referenciaérték között mérséklődött az elmúlt héten. Ezen a héten valószínűleg további oldalazás várható a 105-115 dolláros intervallumban.

Forrás: bloomberg.com

Címlapkép: Shutterstock