Nem enyhült az infláció a Fed további agresszív kamatemelésekkel szállhat majd csatába, de mit jelent ez az olajpiacok számára?

Az olajárak a keddi napon komoly csökkenésbe futottak bele az erős hétfői kezdés után. Nagy volt a volatilitás, az árfolyam 93 és 96 dollár között mozgott. A vártnál erősebb inflációs adatok láttak napvilágot a keddi kereskedés alatt, mely után a dollár erősödött, ezzel lejjebb nyomva a nyersolaj árát. A kedden közzétett adatok azt mutatták, hogy a fogyasztói árindex augusztusban 0,1 százalékkal emelkedett, míg a Wall Street Journal által megkérdezett közgazdászok 0,1 százalékos csökkenést jósoltak. Az élelmiszer-és energiaárakat nélküli inflációs ráta 0,6 százalékkal emelkedett, amely duplája a várt értékeknek.

(www.shutterstock.com)

A jelentés feltárta, hogy az infláció szélesebb körben elterjedt a gazdaságban, ezzel nem hagyva más lehetőséget a Fed-nek, mint a további kamatemelés. Ez viszont tovább fogja erősíteni a dollárt, és nyomást helyez a dollárban denominált árucikkekre. Komoly veszteséget jegyeztek fel a nyersolaj, illetve a nemesfémek piacán is. A bitcoin árfolyama is több, mint 7 százalékkal zuhant vissza. A Fed tisztviselői jövő kedden és szerdán fognak találkozni, hogy megvitassák a jelenlegi helyzetet, miközben az infláció jóval meghaladja az amerikai központi bank 2 százalékos célját.

Recessziós félelmek ellenére volt még emelkedés

A három napja emelkedő árak kedden reggel is folytatták ezt a tendenciát, hiszen az Egyesült Államok stratégiai kőolaj tartaléka 8,4 millió hordóval esett vissza a múlt héten, egészen 434,1 millió hordóra. A hétfőn közzétett adatok szerint ez a legalacsonyabb érték 1984 óta. A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete kedden kitartott a 2022-es és 2023-as erőteljes globális olajkereslet-növekedésre vonatkozó előrejelzései mellett, arra hivatkozva, hogy a főbb gazdaságok a vártnál jobban teljesítenek az olyan ellenszél ellenére, mint például az infláció. Ezzel szembemegy a világ második legnagyobb gazdaságának teljesítménye. Kína ugyanis továbbra is nehézségeket tapasztal a járványügyi intézkedések miatt. Az agresszív kamatemelés előszele pedig egyre csak növeli a recessziós félelmeket. Így történhetett meg, hogy a nyersolaj árfolyama végül mínuszban zárta ezt a volatilis napot.

(www.shutterstock.com)

Forrás: marketwatch.com; reuters.com

Címlapkép: Shutterstock