Jelentős emelkedésen van túl az olaj árfolyama, mivel a Brent 60 dolláros szint fölé erősödött. Az olaj szárnyalásának aktuális oka az, hogy úgy tűnik, az olajkartell és szövetségeseik nem növelik tovább a kitermelésüket februártól.

Mint ismert, rengeteg vita és egy negatív olajár után tavasszal végül megállapodott az OPEC+ (az OPEC és néhány egyéb olajtermelő, legjelentősebb közülük Oroszország) a jelentős mértékű kitermeléscsökkentésről, ami feljebb húzta az olaj árfolyamát. Azóta azonban sok idő eltelt, az olaj ára is egyre inkább stabilizálódott, ami főleg a vakcina által kiváltott optimizmusnak köszönhető. Így már a kitermelési szint lassú visszanövelése a téma az OPEC+ találkozóin és megbeszélésein. A januári növelés is enyhébb volt, mint az előzetesen várt, ami szintén adott egy lökést az olaj árának.

Így viszont gyakorlatilag február óta nem látott szinteken tartózkodik a fekete arany jegyzése. A koronavírus válság az olajat ütötte meg először, és úgy tűnik, azt is állította helyre utoljára a vírusválság végét jelentő vakcina. Érthetők az okok: az olajkereslet áll vissza utoljára egy olyan krízisben, aminek az a lényege, hogy az emberek ne mozduljanak ki otthonról. Ennek megfelelően hiába emelkedtek például az irányadó tőzsdeindexek a februári csúcsaik fölé már nyáron, az olajnál még váratott magára a jelentős rally. Most viszont úgy tűnik, hogy (egyébként az olajszektor részvényeinek feltámadásával párhuzamosan) már az árupiacon is kialakult akkora optimizmus, hogy a COVID-19 előtti szinteken tartózkodjanak az árfolyamok.