2024 március 29

Nem tudják kitermelni az inflációt a hazai kkv-k

Jelentősen visszaestek a hazai vállalkozások pénzügyi várakozásai az előttük álló egy évre vonatkozóan – derül ki a K&H kkv-k körében végzett kutatásának eredményeiből. A cégek átlagosan 8,3 százalékos árbevétel- és 3,3 százalékos profitnövekedéssel számolnak, ami erősen elmarad az áremelkedés szintjétől.

Az előző negyedévekhez képest alacsonyabb árbevétel-növekedésre számítanak a hazai cégek. A mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait vizsgáló K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi eredményei szerint átlagosan 8,3 százalékos éves árbevétel-emelkedéssel számolnak, ami elmarad az előző negyedévi 12,1 százalékos várakozásoktól. Egy negyedév alatt ilyen mértékű visszaesésre a 2008-as válságot leszámítva nem volt példa az index történetében. „Az elmúlt egy évre jellemző 10 százalék feletti várt árbevétel-növekedés trendje véget ért. Ennek hátterében feltehetően az áll, hogy az egyre magasabb infláció miatt a kkv-k már forgalomcsökkenéssel számolnak. Az MNB legfrissebb előrejelzése szerint ugyanis 13,5-14,5 százalék lehet idén az éves infláció mértéke, ami számottevően csökkentheti a kkv-k reálértékű növekedését, miközben a kiskereskedelmi forgalom hónapról hónapra egyre kisebb mértékben bővül” – mondta el Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője.

felére csökkenő profit – mi lesz ezután?

A borúsabb kilátások a nyereségvárakozásokban is tetten érhetők. „A cégek most kezdik ténylegesen beárazni a jelenlegi gazdasági helyzetet. Ezt mutatja, hogy a várt profitnövekedés mértéke közel felére, 6,9 százalékról 3,3 százalékra zsugorodott az előző negyedévhez képest, ettől magasabb nyereséggel mindössze a cégek 19 százaléka számol, miközben az előző negyedévben ez az arány még 34 százalék volt. Év vége felé közeledve azonban a profit valós mértéke a forintárfolyam-gyengülés és a költségek folyamatos emelkedése miatt még ennél is alacsonyabb lehet” – mondta el a szakember.    

A vállalkozások cégmérettől függetlenül alacsonyabb nyereségnövekedéssel számolnak. Az ágazatok közül a mezőgazdasági (5,6%) és ipari (5,2%) cégek a legkevésbé borúlátóak, míg a kereskedelem az átlaggal szinte megegyező (3,5%), a szolgáltató szektorban pedig mindössze 2 százalékos profitbővülést vár. „A KSH legutóbbi adata szerint a szolgáltató szektornak köszönhető leginkább, hogy a második negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) volumene 6,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Kérdéses azonban, hogy az év második felében is így lesz-e, hiszen az megemelkedett rezsiárak az energiaintenzív termelő, ipari cégek  mellett a kereskedelmi és szolgáltató vállalatokat is érzékenyen érintik, nem egy vállalkozásnál van kilátásban csökkentett mértékű működés vagy egy esetleges téli leállás” – tette hozzá Rammacher Zoltán.