2024 április 19

Tovább szakad az olaj – Magyarországon is jöhet a 480 forint alatti üzemanyagár

Egri Gábor szerint a lassan egy éve, november 15-én befagyasztott benzin és dízel árakról elképzelhető, hogy az elkövetkezendő hónapokban radikális változáson esnek majd át. A Független Benzinkutak Szövetségének elnöke szerint ugyanis a recesszió a befagyasztott hatósági árak alá fogja lendíteni az árfolyamot. Természetesen hazánkban az üzemanyag értéke a nyersolaj árfolyamán kívül nagyban függ majd a forint árfolyamától is. Az utóbbi időkben gyengélkedést láthattunk itt is, azonban a mai nap folyamán egy kisebb erősödés érte a forintot. A keddi kereskedési időszak alatt az EUR/HUF a 400-as szint alá süllyedt. Egyelőre azonban nem tudni mikortól várható Magyarországon annyira szignifikáns csökkenés, hogy a 480-as szint alá tudjanak esni a kutakon látott értékek. Azt láthattuk, hogy a pandémia mit tesz az árakkal. Eltűnik a kereslet, az emberek nem utaznak, az árak padlót fognak. A rohamos kamatemelés miatt egyre valószínűbb recessziós forgatókönyv hasonló nyomást gyakorolhat a nyersolaj árfolyamára.

(www.shutterstock.com)

Komoly mínuszt szedtek össze a nyersolaj referenciaértékek

A keddi nap folyamán a 90 dolláros határ állította meg a Brent csökkenését. Ami a WTI árfolyamát illeti a nap végére már 84 dollár alá került. A csökkenést a Fed következő kamatemelési döntése előtti spekulációk okozták. A piac változatlanul erős emelésre számít, amellyel egy lépéssel közelebb kerülünk majd a recesszióhoz. A dollár index továbbra is magasan, 110 felett tartózkodik, nyomást gyakorolva ezzel az árakra.

A dízel jobban teljesít

A héten eltérő irányba fognak elmozdulni a referenciaértékek. A szerdai napon a benzin árfolyamában bruttó 8 forintos drágulást, a gázolajéban bruttó 15 forintos csökkenést tapasztalhatunk majd. Literenként a 95-ös benzin 642,9, míg a gázolaj 737,9 forintnál járnak. Továbbra is nagyon messze vagyunk a 480-as szint elérésétől, azonban, ha a recessziós félelmek valóra válnak, akkor biztosan szignifikáns változásokkal kell majd számolnunk. A hétvégi kormányinfó szerint a benzinársapka december 31-ig velünk marad.

Forrás: hvg.hu; portfolio.hu

Címlapkép: Shutterstock