2024 március 29

Putyin: „A világméretű konfliktus kirobbanásának kockázata továbbra is nagyon magas”

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán délután a FÁK képviselőivel folytatott megbeszélésen elmondta, hogy a konfliktusok kirobbanásnak lehetősége „továbbra is nagyon magas” a térségben, valamint a világ egészére nézve is.

Az esemény során Putyin megragadta az alkalmat, hogy rámutasson: az orosz kormány tudott Ukrajna „piszkos bomba” bevetéséréről vonatkozó terveiről. Az ukrajnai válság kapcsán Putyin elmondta, hogy a világ többpólusúvá válik, az elnök megerősítette, hogy az Északi Áramlat vezeték szabotázsa után „szinte megsemmisült a Európába vezető energiahálózat”.

Az orosz-ukrán konfliktushoz kapcsolódóan korábbi cikkünkben megírtuk, hogy Anatolij Antonov Oroszország amerikai nagykövete kedden este kijelentette, hogy Moszkva nem tervez atomfegyvereket bevetni Ukrajnában. A tisztviselő kijelentése Joe Biden amerikai elnök kommentárjára válaszul érkezett: Biden tegnap délután arról beszélt, hogy „Oroszország hihetetlenül súlyos hibát követne el, ha úgy döntene, hogy taktikai nukleáris fegyvereket vetne be az ukrajnai háborúban”.

Korábban Vlagyimir Putyin orosz elnök arról beszélt, hogy „egy nukleáris háborút soha nem szabadna kirobbantani.” De az orosz elnök ígéretet tett, hogy minden szükséges eszközt bevet Oroszország védelmének érdekében. Putyin figyelmeztetett, hogy „Moszkvának különféle pusztító fegyverei vannak és az orosz vezetés kész minden rendelkezésre álló eszközt bevetni, hogy megvédje magát”.