2024 április 20

Megszűnik a benzinárstop a céges autóknak  – és ez nem minden

Rendkívüli Kormányinfót tartott ma Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Előző nap Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója és Rogán Antal kabinetminiszer már egyeztetett az esetleges ellátási problémákról, így nem jelentett meglepetést a döntés. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor arányaiban növelik az energiaszektort, így leginkább a Molt érintő extraprofitadó kulcsát.

Piaci ár a céges autóknak

Azzal, hogy benzinárstop van érvényben Magyarországon, a külföldi vállalatoknak (például az OMV-nek) nem éri meg üzemanyagot importálni az országba. Az import nélkül ugyanakkor a Mol készletei nem elengedőek (a százhalombattai finomító időszakos leállítása után ez fokozottan igaz), a fogyasztás kielégítéséhez szükség van a stratégiai tartalék egy részének feloldására is. A későbbi ellátási problémákat elkerülendően döntött a kormány a benzinárstop módosítására.

Vége a kedvezménynek a céges autók számára (www.shutterstock.com)

Ma déltől a literenként 480 forintos benzin – és gázolajár csak a magántulajdonú gépjárművekre, taxikra, mezőgazdasági erőgépekre tartják fent. Mindez azt jelenti, hogy a céges tulajdonban lévő autóknak piaci áron kell vásárolniuk a benzint, ami jelenleg lényegesen magasabb, mint 480 forint, 700 forint körül (benzin) és felett (gázolaj) alakul. A szabályozás a Portfolio.hu számításai szerint nagyjából 800 ezer autót érint.

Nő a különadó kulcsa

A fentiek mellett egy másik fontos, szintén az energiaszektort és a Molt érintő döntést is meghozott a kormány. A nemrég bevezetett, energiaszektort érintő különadó kulcsa augusztus 1-től 25%-ról 40 %-ra nő. Ezzel a lépéssel ellensúlyozásra kerülhet az, hogy leállt a százhalombattai finomító, ami csökkenti az adózandó eredménytömeget, amely a Brent és Ural olajtípusok árkülönbözetéből fakad. A Mol számára tehát jó hír és rosszabb hír is érkezett a mai napon; a benzinárstop fokozatos kivezetése ugyanis az olajvállalat fogyasztói szolgáltatások üzletága számára pozitív hatásokkal járhat. Kérdés persze, hogy október 1-től milyen szabályok lesznek érvényben, amikor alapvetően is lejár a már hosszabbított intézkedés – azonnali, teljes körű kivezetésre továbbra is kevés esély látszik.

Címlapkép forrása: Shutterstock

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20220730/gulyas-gergely-hozzanyul-a-kormany-a-strategiai-keszletekhez-nem-mindenkinek-jar-a-480-as-benzin-558781