2022 júliusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 500 000 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 344 700 forint volt közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

A bruttó átlagkereset 15,3%-kal, a nettó átlagkereset 16,0%-kal magasabb volt, mint egy évvel korábban. Az átlagkereset növekedéséhez főként a minimálbér és a garantált bérminimum emelése, valamint a már előre ütemezett és a pótlólagos béremelések járultak hozzá. A reálkereset 1,4%-kal nőtt az egy évvel ezelőtti értékhez képest.

2022. július:

  • A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 500 000, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 510 200 forint volt.
  • A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 332 500, a kedvezményeket is figyelembe véve 344 700 forintot ért el.
  • A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt15,3%-kal nőtt. A kedvezmények (valamint az adó- és járulékmentességek) figyelembevételével számított nettó kereset 16,0%-kal növekedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.
  • A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 465 700forintra becsülhető, ez 14,8 %-kal magasabb, mint egy évvel korábban.
  • A reálkereset 1,4%-kal emelkedett, a fogyasztói árak előző évhez mért, 13,7%-os növekedése mellett.
  • A bruttó kereset mediánértéke 400 900 forintot ért el, amely 14,5%-kal meghaladta az egy évvel korábbit.
  • A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset mediánértéke 279 400 forint volt, 16,6%-kal felülmúlta az előző év júliusit.

2022. január–július:

  • A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 504 500, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 515 500 forint volt.
  • A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 335 500, a kedvezményeket is figyelembe véve 347 500 forintot tett ki.
  • A bruttó átlagkereset a pénzügyi és biztosítási tevékenységet végző ágban volt a legmagasabb (855 300 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (314 300 forint).
  • A bruttó átlagkereset a teljes munkaidőben alkalmazásban álló férfiaknál 553 100, a nők esetében 456 300 forint volt, ez a férfiaknál 18,3, a nőknél 16,3%-os növekedést jelent egy év alatt.
  • A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 457 300forintra becsülhető, 14,7%-kal magasabb az egy évvel korábbinál.
  • A rendszeres bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 460 000, a költségvetésben 440 400, a nonprofit szektorban 490 100 forintot ért el, ami 13,2, 14,6, illetve 33,1%-os növekedést jelent az előző évhez viszonyítva. A nonprofit szektor átlagot meghaladó rendszereskereset-növekedéséhez hozzájárult, hogy 2021. augusztus elejétől számos oktatási intézmény, fenntartójának változása miatt, a költségvetési szektorból ebbe a szektorba sorolódott, így az év első felében még jelentős bázishatás érvényesül.
  • A reálkereset 6,9%-kal emelkedett, a fogyasztói árak előző évhez mért, 10,0%-os növekedése mellett.
  • A bruttó kereset mediánértéke 392 700 forint volt, ez 14,5%-kal meghaladta az egy évvel korábbit.
  • A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset mediánértéke 273 300 forintot tett ki, 16,4%-kal nőtt az előző évhez képest.

A keresetek alakulása, 2022. január–július

SzektorÖsszesenKözfoglalkoztatottak nélkül
havi átlagkereset, forint/főváltozás az előző év azonos időszakához képest, %havi átlagkereset, forint/főváltozás az előző év azonos időszakához képest, %
Bruttó
Vállalkozás504 80014,2505 20014,2
Költségvetés503 10024,6547 80024,2
Nonprofit506 60033,4521 90031,9
Nemzetgazdaság összesen504 50017,6515 50017,2
Ebből:    
közfoglalkoztatottak99 70018,7xx
Nettó
Vállalkozás335 70014,2336 00014,2
Költségvetés334 50024,6364 30024,2
Nonprofit336 90033,4347 10031,9
Nemzetgazdaság összesen335 50017,6342 80017,2
Ebből:    
közfoglalkoztatottak66 30018,7xx
     

Következő megjelenés: Keresetek, 2022. augusztus – közzététel: 2022. október 24.