2024 április 16

KSH: 511 400 forint volt a bruttó átlagkereset márciusban

A bruttó átlagkereset 17,5%-kal, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 18,1%-kal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Az átlagkereset emelkedéséhez elsősorban a már részben előre ütemezett béremelések, a magas nem rendszeres keresetek (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás), valamint a minimálbér és a garantált bérminimum emelése járultak hozzá. A rendszeres bruttó átlagkereset 459 700 forint volt, 15,5%-kal meghaladta az előző év márciusit.

2022. március:

  • A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 511 400, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 522 300 forint volt.
  • A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 340 100, a kedvezményeket is figyelembe véve 352 200 forintot ért el.
  • A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt17,5%-kal nőtt. A kedvezmények (valamint az adó- és járulékmentességek) figyelembevételével számított nettó kereset 18,1%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.
  • A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 459 700forintra becsülhető, ez 15,5%-kal magasabb, mint egy évvel korábban.
  • A bruttó kereset mediánértéke 394 500 forintot ért el, amely 15,0%-kal meghaladta az egy évvel korábbit. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó átlagkereset mediánértéke 273 700 forint volt, 16,5%-kal felülmúlta az előző év márciusit.

2022. január–március:

  • A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 508 300, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 519 600 forint volt.
  • A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 338 000, a kedvezményeket is figyelembe véve 349 800 forintot ért el.
  • A bruttó ésa kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 21,0, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 21,6%-kal nőtt az előző évhez képest. A kiemelkedő növekedést elsősorban a honvédelmi és a rendvédelemi hivatásos állomány hathavi illetménynek megfelelő szolgálati juttatásának kifizetése (ún. fegyverpénz), az egyes előmeneteli rendszerekben előre ütemezett béremelések, valamint a minimálbér- és a garantáltbérminimum-emelés magyarázzák.
  • A bruttó átlagkereset az információ és kommunikáció ágban volt a legmagasabb (810 000 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (308 000 forint).
  • A bruttó átlagkereset a teljes munkaidőben alkalmazásban álló férfiaknál 561 600, a nők esetében 454 200 forint volt, ez a férfiaknál 22,7, a nőknél 18,3%-os növekedést jelent egy év alatt.
  • A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 447 700forintra becsülhető, 14,3%-kal magasabb az egy évvel korábbinál.
  • A rendszeres bruttó átlagkereseta vállalkozásoknál 449 500, a költségvetésben 431 900, a nonprofit szektorban 483 300 forintot ért el, ami 12,5, 14,6, illetve 33,8%-os növekedést jelent az előző évhez viszonyítva. A nonprofit szektor átlagot meghaladó rendszereskereset-növekedéséhez hozzájárult, hogy 2021. augusztus elejétől számos oktatási intézmény, fenntartójának változása miatt, a költségvetési szektorból ebbe a szektorba sorolódott, így az év első felében még jelentős bázishatás érvényesül.
  • A reálkereset 11,8%-kal emelkedett, a fogyasztói árak előző évhez mért, 8,2%-os növekedése mellett.
  • A bruttó kereset mediánértéke 382 000 forint volt, ez 14,0%-kal meghaladta az egy évvel korábbit. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó átlagkereset mediánértéke 266 000 forintot tett ki, 15,6%-kal nőtt az előző évhez képest.