2024 április 18

Hazai startupok: fókuszban a napelemek és a fenntartható divat

Felpörgött a hazai startup világ. A magyar alapítású, de regionálisan szolgáltató üzletfejlesztő és oktatóközpont, a Green Brother nemzetközi piacokra, befektetések elnyerésére felkészítő – és szeptember 9-én, a potenciális befektetők előtt megtartott Demo Day-el záruló –  Accelerator programjában három új, nagy jövő előtt álló magyar fejlesztés mutatkozott be a befektetők előtt.

Köztük a tesztfázisban lévő, telefonos alkalmazást fejlesztő EthiCoin, amely konkrét fizetőeszközre váltható kedvezményeket ad annak, aki odafigyel a fenntarthatóságra a saját mikrokörnyezetében. Első lépésként az applikációjuk az aktív közlekedést honorálja. Például azok, akik olyan környezetbarát ingázási formát választanak, mint a kerékpározás, gyaloglás, azoknak az app. számításai alapján, a megtett kilométerekért cserébe az együttműködő partnereknél beváltható EthiCoinokat adnak. Ezzel ismerve el az egyén hozzájárulását a tisztább, élhetőbb környezetért, és a társadalom felé tanúsított pozitív példamutatásért. Jelenleg egy letekert kilométerért 33,5 forintot, minden lesétált kilométer után 66,4 forintot érő EthiCoint fizetnek. A fejlesztők hosszútávon szeretnék összekötni a tudatos felhasználókat a fenntarthatóságot szem előtt tartó boltokkal, szolgáltatókkal, hogy együtt csökkentsék a légszennyezést, illetve az energiapazarlást.

A Green Brother Accelerator programban mutatkoztak be a tudatos vásárlásra ösztönző applikáció, a Liverobe 2.0 fejlesztői is, akiknek legfőbb célja a megoldásukkal a second hand népszerűsítése, valamint a helyi butikok, feltörekvő dizájnerek támogatása a fast fashion negatív hatásaival szemben, mert jelenleg a ruhaipar a világ második legnagyobb szennyezője az olajipar után. Az időtálló termékek, előző szezonokban el nem adott vagy megunt ruhák adásvételével az alapítók tudatosságra, a divat fenntarthatóságára szeretnék ösztönözni az embereket. Ennek érdekében az alkalmazásban bárki ingyenesen létrehozhat egy saját online butikot, valamint egy online katalógust, ahol kombinálhatja az eladó és nem eladó ruhákat, ezzel is inspirációt adva a többi felhasználónak.

Harmadik magyar indulóként a megújuló energetikai megoldással előrukkoló Geoptimo kapcsolódott be a Green Brother Accelerator programba. A csapat a napelem parkok létesítését gyorsítaná fel webes fejlesztésével.  Nem csupán felkutatnák a célra alkalmas területeket, és adatbázisba gyűjtenék az azokkal összefüggő hasznos, fontos információkat, hanem felmérnék, illetve osztályoznák is az adott helyeket, hogy a beruházók tökéletesen tisztában legyenek a lehetőségeikkel, mielőtt döntés hoznak egy újabb napelem park kialakításáról. A Geoptimo segítségével a szektorban most megszokott 2 – 4 hónapos átfutási idők, 2-4 napra lennének csökkenthetők a területek kiválasztása, a beruházások elindítása során, egész Európában.

A Green Brother Acceletor társ-finanszírozását az InNow Interreg Central Europe program, az EIT Urban Mobility, és az EIT InnoEnergy biztosítja.