2024 március 29

Elviheti a magasabb bevételeket az infláció

3,2 százalékos emelkedést vártak árbevételükben a cégek a következő egy év során, derült ki a K&H nagyvállalati növekedési index, a 2 milliárd forint feletti árbevétellel rendelkező magyarországi cégek egyéves várakozásait felmérő kutatás2022 első negyedévi eredményeiből. Ez 0,8 százalékponttal elmarad az előző negyedéves várakozásoktól és jelentősen alacsonyabb a Magyar Nemzeti Bank idei 7,5-9,8 százalékos inflációs várakozásainál. Nyereség tekintetében is hasonló tendencia figyelhető meg, mindössze 0,1 százalékos profitemelkedéssel terveztek a következő egy évben.

A felmérés az orosz-ukrán konfliktus kezdete után készült, amikor jelentős volt a bizonytalanság. „A nagyvállalatok, árbevétel-változással kapcsolatos várakozásaik formájában, mondhatni megelőzték a Világbank elnökének június eleji nyilatkozatát. David Malpass szerint ugyanis jelentős veszélye van a stagflációnak, azaz a magas infláció mellett lassuló gazdasági növekedésnek. Vagyis a cégek továbbra sem lélegezhetnek fel a járvány okozta nehézségek után” – magyarázta Rajna Gábor, a K&H Üzleti ügyfelek divízió vezetője.

Az ipar és a közepes méretű nagyvállalatok jelentősebb árbevétel-növekedést vártak a többi cégnél

Számottevő különbség volt az egyes gazdasági szektorok várakozásai között. Az iparban jóval átlag feletti, 4,8 százalékos bevételnövekedéssel kalkuláltak a cégek a következő egy évre. Ennek az állhat a hátterében, hogy ebben az ágazatban a legmagasabb az exportbevétellel rendelkező cégek aránya (64%) szemben a kereskedőkkel (38%) és a szolgáltatókkal (21%).

Eközben a szolgáltatók 2,9 százalékkal, a kereskedelemben pedig mindössze 1,7 százalékkal számítottak magasabb bevételekre. Profitban viszont a szolgáltatók készültek a legnagyobb, 2,5 százalékos növekedésre, míg a kereskedők 1,9 százalékos, az iparban 1,2 százalékos emelkedést vártak. A súlyosbodó anyaghiány és a növekvő beszerzési és bérköltségek miatt azonban ezek a szerény várakozások is túlzottan optimistának bizonyulhatnak.

Méret szerinti bontásban a kis- és közepes, 10 milliárd forint alatti bevételű cégek számoltak nagyobb, 3 százalék feletti bevételnövekedéssel a következő egy évben, a 10 milliárd forintot meghaladó bevételűek azonban jóval az átlag alatt, mindössze 2,5 százalékkal vártak többet egyéves időtávon. Nyereség tekintetében a 2 és 4 milliárd forint közötti bevétellel rendelkezők pozitívabbak: ők nagyjából 1 százalékos emelkedéssel kalkuláltak, amíg a többi cég 1 százalék körüli csökkenéssel számolt.