2024 április 19

Elindult a nyári diákmunka program!

A július elejétől augusztus végéig tartó nyári diákmunka programra már lehet jelentkezni a munka.hu honlapon – mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette, a jelentkezéskor minimális adminisztráció szükséges, a főszabály az idén sem változott, 16-25 év közötti diákok, hallgatók pályázhatnak, a 18 év alattiaknál szülői hozzájárulás is kell.

Ismertette, hogy alapvetően két lehetőség – az önkormányzati és a versenyszféra – között választhatnak a pályázók, az önkormányzati területhez tartozhatnak az önkormányzatokon kívül az önkormányzati intézmények, az egyházi jogiszemélyiségű foglalkoztatók, a versenyszférában a turizmus, a vendéglátás és az agrár terület várja a diákokat nyári munkára.

Kiemelte, az eddigi tapasztalat az, hogy a nyári diákmunka programban a többség inkább az önkormányzati világ felé nyitott, ahol 4 és 6 órás foglalkoztatás lehet, míg a versenyszektorban napi 8 óra a foglalkoztatási időkeret.

Bodó Sándor hangsúlyozta, a diákok foglalkoztatásánál is be kell tartani a szabályokat, példaként említette, hogy a munkaszerződésben nevesíteni kell az időtartamot, a fizetést, a munkakört, túlmunka nem állapítható meg, a munkaközi szüneteknek hosszabbaknak kell lenniük, és nem végezhetnek nehéz munkát.

A műsorban elhangzott, 2021-ben a szaktárca 3 milliárd forint keretösszeget biztosít a nyári diákmunka programra, amely mintegy 25 ezer fiatal foglalkoztatásához járulhat hozzá. A nyári diákmunka programban 2013 óta 20 milliárd forint értékben támogatta a kormány 210 ezer középiskolás, egyetemista a foglalkoztatását.