A New York Times több amerikai magas rangú tisztviselőre hivatkozva ma reggel arról számolt be, hogy az orosz katonai vezetők korábban megbeszélést folytattak a nukleáris fegyverek bevetésének lehetőségeiről Ukrajnában.

Az amerikai hírszerzés birtokába jutott információk alapján az orosz katonai vezetés október közepén a taktikai nukleáris atomfegyverek bevetésének lehetőségeiről egyeztetett. A hírt a New York Times közölte ma reggel több amerikai magas rangú tisztviselőre hivatkozva.

A beszámoló szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök nem vett részt ezeken a katonai megbeszéléseken. Az amerikai tisztviselők információi szerint az amerikai kormány szinte azonnal, még október közepén értesülhetett az orosz nukleáris egyeztetésekről. Az informátorok azonban arra nem tértek ki, hogy Moszkva, hogyan és miként tervezné bevetni ezeket a taktikai nukleáris fegyvereket.

Bár az amerikai hírszerzés által eljuttatott információk riadalmat keltettek az amerikai vezetőségben, de Washington szerint továbbra sem látják semmi jelét annak, hogy Oroszország „aktívan egy ilyen forgatókönyv felé haladna”. Az atomfegyverek potenciális tényleges bevetésére utaló jelek egyelőre nem láthatóak. Ennek ellenére az amerikai kormány megerősítette, hogy továbbra is kiemelt figyelemmel követi az orosz-ukrán konfliktus alakulását.