2024 április 19

Állampapír – biztonságban a pénzünk?

Nagyon gyakran hallhatjuk és olvashatjuk, hogy az állampapír, mint befektetési forma lényegében egy kockázatmentes eszköz. Emiatt a kockázatmentes hozam megfelelője a legtöbb esetben valamely állampapír hozamszintje, és általában is az állampapírok vásárlását ajánlják azoknak, akik nem szeretnék kockáztatni a pénzük elvesztését. Ezzel párhuzamosan viszont szintén sokszor előkerülő kérdés, hogy ez valóban így van-e, és nem kell-e félni attól, hogy elveszítjük az állampapírokba helyezett megtakarításainkat.

És ha államcsőd jön?

Abban azért talán szinte mindenki egyetért, hogy nem történik olyan, hogy az állam úgy gondolja teljesen véletlenszerűen, hogy majd nem fizeti ki az állampapírokat, mert erre semmilyen jogi és gyakorlati lehetősége nincs is. Attól szoktak inkább tartani, hogy csődbe megy az adott ország, és emiatt nincs fedezet a kötvények visszafizetésére. Erre azonban nagyon kicsi az esély, konkrét államcsődről nagyon ritkán hallhatunk, pláne Európában. Ráadásul tudható, hogy hogyan áll egy adott ország finanszírozása, és észrevehető előre, ha nem tud szükséges mennyiségű forrást bevonni.

Magyarország esetében is nyomon követhető az államadósság finanszírozása az ÁKK honlapján

Ha viszont esetleg mégis technikailag csődbe menne az állam, akkor is arra van azért a nagyobb esély, hogy a lakosság visszakapja az állampapírjai után járó összeget. Az állammal szembeni követelés ugyanis nem évül el, és az adósságok átütemezésével még az is lehet, hogy mindenféle veszteség elszenvedése nélkül tudunk átvészelni egy államcsődöt úgy, hogy állampapírba fektettük a megtakarításainkat. Gondolhatunk emellett arra is, hogy a saját devizában keletkezett adósság könnyebb helyzetet teremt, hiszen az államnak joga van pénz kibocsátására.

Nem nagyon van biztosabb

Persze filozófiai szempontból semmi sem tekinthető biztosnak, és emiatt az esély semmire sem mondható ki, hogy 0 % lenne. Ugyanakkor érdemes átgondolni, hogy kockázatmentes befektetésre milyen egyéb más lehetőségünk van – a bankbetét mögött csupán egy bank, vészhelyzetben pedig az állam áll, az egyéb vállalatok meg végképp bármikor csődbe juthatnak. Érdemes lehet tehát inkább elfogadnunk (legalább bizonyos államok esetében)  az állampapírok kockázatmentességét, mivel ennél biztosabb alternatíva aligha van. Ellenkező esetben jelentős kamatmennyiségtől foszthatjuk meg magunkat, ha például csupán készpénzt tartunk – ami egyébként szintén nem más, mint az állam bizalmon alapuló ígérvénye.