2024 március 29

Kegyelmi állapotban a hitelpiac

Soha nem látott mértékű összeget 107,6 milliárd forintot helyeztek ki lakáscélú hitelként 2021 áprilisában a hazai pénzintézetek. Ezzel a márciusi 100 4,9 milliárdos kihelyezést is sikerült felülmúlni.

A money.hu szakértőinek gyors értékelése szerint a pandémiás hónapok utáni felfutás és a bankok közötti kihelyezési verseny egyelőre felülírja a piaci kamattrendeket, hiszen a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a lakáscélú forinthitel szerződések átlagos kamata lényegében év eleje óta stagnál. Tavaly júniushoz képest pedig több mint 80 bázisponttal olcsóbban, átlagosan 4,2 százalékos hitelköltség mellett lehetett idén áprilisban hozzáférni lakáshitelhez a piacon. Mindezt olyan környezetben sikerül elérni amikor a pénzintézetek számára a hitelezési források egyértelműen megdrágultak. A hosszú távú, több éve fixált kamatozású lakáshitelek forrásköltsége tekintetében irányadónak tartott mutató, az 5 és 10 éves BIRS (budapesti kamatswap ügyletek) mutató szintje egy év alatt az ötéves futamidőben 0,93 százalékról 2,3 százalékra emelkedett, míg a 10 éves BIRS mutató 1,39 százalékról 2,7 százalékra ugrott. Mindez azt jelenti, hogy az emelkedő forrásköltségeket a bankok saját marzsuk csökkentésével ellensúlyozták.

Miután a Magyar Nemzeti Banktól június végén az iránymutató kamatok emelkedését várja a piac, a kérdés inkább az, hogy a hitelezés alapjául szolgáló kamatok meddig maradnak a jelenlegi szinteken és milyen mértékben emelkedhetnek a következő hónapokban. Gyors és jelentős változásra nem számítanak a szakértők, de idővel a hitelkamatoknak követniük kell a piaci forrásköltség emelkedését.   A fentiek miatt a money.hu szakértői szerint, aki hitelfelvétel előtt áll, érdemes hogy mérlegelje, hogy minél hamarabb tető alá hozza a konstrukciót.

A másik oldalon pedig azoknak a hiteleseknek, akiknek már jelenleg is van aktív hitelszerződésük – és fizetőképességük is rendben van, azaz nem kell a törlesztési moratórium védernyője alatt maradniuk – érdemes azon is elgondolkodniuk, hogy a korábbi magasabb kamatozású hitelüket most még jó kondíciókkal tudják újra cserélni a pénzintézeteknél. Kiváltképp igaz ez azokra az ügyfelekre, akik jelenleg változó kamatozású hiteleket törlesztenek. Az ő esetükben ugyanis jelenleg már a hosszan fix hitelek a legtöbb esetben olcsóbb kamatozást kínálnak, mint a jelenlegi konstrukciójuk. (Egy éve még nem ez volt a helyzet.) Ráadásul a jegybanki kamat változást legelőször a változó kamatozású hitelek fogják megérezni, hiszen ezen hitelek kamatát 3-6 hónaponként módosítja a bank.