2024 március 29

Elmarad a davosi Világgazdasági Fórum

A szervező Világgazdasági Fórum (WEF) svájci nonprofit alapítvány a döntést azzal indokolta, hogy a koronavírus-járvány miatt egyelőre lehetetlen egy ilyen nagy, globális eseményt megtartani. A szervezők most azzal számolnak, hogy valamikor a jövő év első felében kerülhet sor személyes jelenlét mellett a szokásos éves tanácskozásra, de hogy pontosan mikor és hol, még nem tudni.

A szokásoknak megfelelően idén januárban ugyan megtartották a Világgazdasági Fórumot, de a pandémia-helyzetre tekintettel online folyt a tanácskozás. Eddig úgy tűnt, hogy a politikai és vállalati döntéshozók már személyesen is részt vehetnek a fórumon májusban Szingapúrban, de a továbbra is bizonytalan globális pandémia-helyzet keresztülhúzta ezt a tervet.

A Világgazdasági Fórum 1971 óta megrendezett éves találkozóit januárban Davosban szokták megtartani, ez alól csak a 2002-ben New Yorkban megrendezett tanácskozás volt kivétel. A szervezők a találkozó helyszínének megváltoztatásával fejezték ki az amerikai város iránti szolidaritásukat a 2001. szeptember 11-i terrortámadás miatt.

A szervezők a 2021-es, 51. alkalommal sorra kerülő személyes részvételű tanácskozást Davos helyett eredetileg Lausanne-ban tartották volna, hogy jobban be tudják tartani a járványügyi szabályokat, köztük az egymástól való távolságra vonatkozó előírásokat. A koronavírus-járvány azonban ezt nem tette lehetővé, csupán online megbeszélésekre került sor januárban. A szervezők ekkor derűlátóan még úgy vélték, hogy májusban Szingapúrban már megtartható lesz személyes részvétellel a fórum, amit most azonban végleg töröltek a programnaptárból.