2024 április 16

Ugrik a forint – távol került a 400-as euró!

Míg tegnap délelőtt még 400 forint felett is kellett adni egyetlen euróért a devizapiacon, mostanra mér érezhető távolságra került a kerek szinttől az EUR/HUF keresztárfolyam. A forint erősödése mögött specifikus tényező nem áll, azonban több oka is lehet a magyar fizetőeszköz jó teljesítményének. A piac emellett egyre inkább a jövő héten esedékes kamatdöntő ülésre koncentrálhat.

Erőt mutat

Az, hogy a forint tegnap óta egy szép erősödést tudott felmutatni, leginkább általános hangulati tényezőknek tudható be. Egyrészt fontos látni, hogy a múlt héten tapasztalt zuhanás után mostanra némileg megnyugodtak a nemzetközileg is irányadó részvénypiacok. A korrekció eddig a mai napon is számottevő emelkedésben nyilvánul meg az európai tőzsdéken, mindez pedig segíti a forinthoz hasonló sérülékeny devizák erősödését.

Javult a hangulat a piacokon, ez is segítette a forintot

Emellett az elmúlt napok tapasztalatai is a vevők megjelenését segíthette a forint piacán. Az EUR/HUF kurzus ugyanis bár képes volt tartósabban a 400-as szint környékén maradni, a fontos ellenállás áttörése után nem történt hirtelen jelentős gyengülés. A befektetők arra spekulálhattak így, hogy valahol itt lehet jelenleg az euróárfolyam teteje, és túl nagy profitra már nincs lehetőség, ha a forint gyengülésére vesznek fel pozíciót. Ráadásul az erre játszók már igen jelentős nyereséget halmozhattak fel, így a profitrealizálás is oka lehet a forint utóbbi egy napban látott erősödésének.

Jön az MNB

Előző héten csütörtökön a Magyar Nemzeti Bank (MNB) némileg váratlanul 50 bázisponttal 7,25 %-ra emelte az egyhetes betéti tender kamatszintjét, azaz az irányadó rátát. Éppen ezért is övezi jelentős várakozás a jegybank jövő kedden esedékes kamatdöntő ülését. A jelenleg nem irányadó alapkamatról szóló döntés mellett megismerhetjük valószínűleg az MNB előrejelzéseit az inflációval és a kamatpályával kapcsolatban. Szintén fontos lesz, hogy az utána következő csütörtöki napon történik-e, és ha igen, milyen mértékben történik monetáris szigorítás. Egy vártnál nagyobb kamatemelés jelentős erőt kölcsönözhetne a forintnak, de a kevésbé határozott kiállás értelemszerűen további gyengüléshez is vezethet.

Címlapkép forrása: Shutterstock