2024 március 28

Tovább zuhan a forint – új mélypont készül?

Ez a hét sem hozott egyelőre változást a forint árfolyamát tekintve, a magyar fizetőeszköz ugyanis újabb lokális mélypontra esett az euróval szemben. Mindez azt is jelenti, hogy a történelmi mélypontoktól is mindössze néhány pontra áll már az EUR/HUF kurzus. A száguldó infláció mellett úgy tűnik, az eddigi monetáris szigorítása kevés az MNB-nek ahhoz, hogy a forint piaca is megnyugodhasson.

Nem elégedett a forint

Egy hete tartotta kamatdöntő ülését az MNB Monetáris Tanácsa. Ahogy az várható volt, a jegybank újból az irányadó ráta emeléséről döntött, 15 bázispontos növekedéssel immár 1,8 %-ra változott az alapkamat Magyarországon. A 15 bázispontos szigorítás már másodszorra történik meg, előtte a nyáron 30 bázispontonként haladt a Magyar Nemzeti Bank. A befektetők számára ez kevés lehet, hiszen az infláció szeptemberben új, közel egy évtizedes csúcsra ugrott; 5,5 % volt az árszínvonal emelkedése az előző év hasonló időszakához képest.

Csalódhatott a piac a szigorítás tempójában

Bár további szigorítási intézkedések is érvényben vannak (ilyen a forint swapok kivezetése, vagy az állampapír vásárlási program csökkentése), egyelőre ez sem volt elég. Virág Barnabás MNB alelnöktől tudhatjuk, hogy decemberig vélhetően maradhat a 15 bázispontos tempó, és ezután kerül felülvizsgálatra a monetáris szigorítás üteme. Az viszont már biztosan kijelenthető, hogy az infláció nem igazán fog a jegybanki célsávba érni a következő hónapokban, így 2022-re is átnyúlhat a szigorítás. Addig is érdemes lehet hozzászoknunk a magas inflációhoz, ugyanis ennek letörése a növekvő energiaárak és a fiskális élénkítések közepette egyre nehezebb lehet.

Mélypontoknál

Nagyon régi emléknek tűnik már a forint augusztusban tapasztalt menetelése. Akkor ugyanis a világ egyik legjobban teljesítő devizája volt a magyar fizetőeszköz, azóta azonban lényegében folyamatos a hanyatlás. Az októbert már 360 közelében várta a forint az euróval szemben, és úgy tűnik, hogy innen most újra felfelé rugaszkodik el az árfolyam. Ha a mostani, 365-366-os sávot is legyőzi az EUR/HUF kurzus, akkor gyakorlatilag elkerülhetetlennek látszik az újabb történelmi mélypont. Afelett pedig nincsenek még ismert szintek, így az előrejelzés is nehezebb. Erősödés esetén azonban a 360-as, jelenleg távoli szintet kellene legyőzni a komolyabb fordulathoz.

Képes lehet visszaerősödni a forint? (www.investing.com)