2024 április 19

Szárnyaló forint – felkészül a 350-es euróárfolyam?

Nem mondhatja senki, hogy ne alakult volna izgalmasan az október a forint szempontjából. A mögöttünk hagyott hónap sorozatos történelmi mélypontokat, majd pedig sosem látott erősödést egyszerre volt képes hozni. Mindezek okai a jövő árfolyamára is hathatnak, a legfontosabb kérdés viszont most az, hogy elindul-e végre valami tartós erősödés a magyar fizetőeszköznél.

Hullámvasút után

Október első felében szinte minden kereskedési napon a forint újabb és újabb gyengüléséről olvashattunk. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) leállította a kamatemeléseket szeptember végén, bizonytalan volt az uniós források sorsa, a magas gázárak miatt pedig a külkereskedelmi egyenlegünk óriási mínuszt mutatott. Ehhez jött még az ingadozó nemzetközi piaci hangulat, a dollár erősödése és az orosz-ukrán háború eszkalációja. Számos tényező vezetett tehát oda, hogy október közepe felé már volt, hogy 434 forintot is kellett adni egy euróért.

Közbelépett az MNB, lett is látványos eredménye

A helyzetet a jegybank határozott fellépése mentette meg október 14-én, amikor is Virág Barnabás alelnök bejelentette a 18 %-os egynapos betéti tender, és a 17 %-os kamatozással forgó devizalikviditást nyújtó swapeszköz alkalmazását, a kamatfolyosó tetejének 25 %-ra való emelését, valamint azt, hogy az energiaszámla kifizetéséhez szükséges deviza döntő részét az MNB biztosítja. A bejelentésre jelentős erősödésbe kezdett a forint, és azóta azt is tudjuk, hogy mindaddig fenntartja intézkedéseit a jegybank, amíg az ország kockázati megítélése nem javul számottevően.

Döntő tényezők

A forint árfolyamának alakulása tehát jelentős mértékben függhet attól, hogy a jegybank meddig tartja életben a fenti lépéseket. Mindezek ugyanis egyfajta védőhálót is jelenthetnek a hazai pénznem számára, hiszen a piacok tudják, hogy az MNB immár nem tolerálja a kontrollálatlanul gyengülő forintot. Alapvetően az előbbi tény önmagában is elég lehet ahhoz, hogy erősítse a forintot, a tartós fordulathoz azonban valószínűleg több kellhet. A gázárak utóbbi időben látott esése segíti a forintot, de nagy löketet adhatna az uniós forrásokról való megegyezés aláírása vagy a hazai gazdasági folyamatokba, gazdaságpolitikába vetett nagyobb piaci bizalom is. Szintén döntő szempont a régiós devizák szempontjából az orosz-ukrán háború alakulása, a dollár árfolyamának mozgása és az általános tőkepiaci légkör is.

Látható tehát, hogy továbbra is országspecifikus és külső tényezők sora határozhatja meg a forint árfolyamát. A kulcskérdés azonban az ezek eredőjéből kialakuló befektetői bizalom, amelyen kétségkívül sokat javított a jegybank erőteljes fellépése. Amennyiben ez megadta a kezdeti lendületet, és a fenti tényezők jobbára pozitívan alakulnak, akkor valószínűleg nem elképzelhetetlen egy jelentős erősödés sem, a 400 alatti szintek felé haladva. A bizonytalan makrogazdasági környezetben és az ingadozó piaci hangulatban azonban nem vehető biztosra a fordulat még a jegybanki támogatás mellett sem, egy újabb gyengülési hullám könnyen átbillentheti a befektetői bizalmat a forintnak nem kedvező irányba.