2024 április 20

Szárnyal a forint, búcsúzhattunk a 400-as eurótól

Nem kezdődött jól a szeptember a magyar fizetőeszköz számára. A növekvő gázárak, az uniós pénzek körüli bizonytalanság és a romló általános tőzsdei hangulat miatt jócskán 400 fölé emelkedett az EUR/HUF kurzus a hét elején. Úgy tűnik azonban, hogy eljött a fordulat, ugyanis ennél már jóval erősebb a hazai pénznem a fő devizákkal szemben. Ha sikeresen veszi a mostani szint nyújtotta akadályt is a forint, akkor akár komolyabb erősödés is elképzelhető.

Fordult a széljárás

A forint mostani erősödése több okra is visszavezethető. Alapvetően támogató környezetet jelent az, hogy a korábbi hektikusság után inkább némi nyugalmat tapasztalhattunk az utóbbi napokban az irányadó börzéken. A magyar fizetőeszköz szárnyalását erősítette az is, hogy a gázárak a hét második felére jelentős csökkenésbe kezdtek, ez pedig megnyugvást jelenthetett a piaci szereplők számára. Ráadásul a devizapiaci folyamatok, a dollár gyengülése is támogatta a forint most látott erejét. A zöldhasú túlzott ereje ugyanis jellemzően negatívan hat a sérülékeny devizák számára.

Segíti a forintot a dollár gyengülése (www.shutterstock.com)

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ma közölte az augusztusi inflációs adatot, amely szerint 15,6 %-kal emelkedtek a fogyasztói árak egy év alatt. Az infláció bár brutális mértékeket ölt, mégsem nevezhető negatív meglepetésnek. Az, hogy nagyjából a piac által várt adatsor érkezett, a forint számára nem okozott tehát gyengülést. Emellett támogatja továbbra is a magyar fizetőeszköz erejét a régióban egyedülállóan magas, 11,75 %-os alapkamat, és nem szabad elfeledkeznünk a jegybank múlt héten bejelentett további szigorító intézkedéseit sem.

Fontos szint után újabb szint

A forintnak jelentősen javultak a középtávú kilátásai azzal, hogy az euróárfolyam jócskán 400 forint alá került. A további erősödéshez azonban a 394-395 körüli szintet is le kell, hogy küzdje a forint az euróval szemben, hiszen ez a zóna többször állította már meg a hazai pénznem szárnyalását. Amennyiben folytatódna a jó teljesítmény, a 390-es szint lehet a következő komolyabb akadály. Újabb gyengülés esetén viszont értelemszerűen rossz hír lenne a 400 feletti EUR/HUF keresztárfolyam, ekkor újra öngerjesztő gyengülés veheti kezdetét.

Címlapkép forrása: Shutterstock