2024 április 18

Nem bír erősödni a forint – az infláció viszont annál inkább

Nem igazán alakult jól a szeptember a magyar fizetőeszköz számára. A hatalmas augusztusi rally után ugyanis újból a gyengülés irányába fordult az árfolyam. A héten igyekezett korrekciót bemutatni a forint, azonban újra a 360-as szintnél áll az EUR/HUF kurzus. Hozzájárult ehhez a ma közölt, igen negatív inflációs adat is.

Majdnem évtizedes csúcs

Úgy tűnik, hogy beteljesülni látszik az a korábbi prognózis, hogy az őszi infláció a tavaszinál is nagyobb lesz. Szeptemberben ugyanis 5,5 % volt a pénzromlás értéke az egy évvel korábbihoz képest, ez majdnem évtizedes rekordot jelent az árszínvonal emelkedésében. Az infláció a tankönyvek szerint alapvetően negatívan hat egy fizetőeszköz árfolyamára, hiszen pont annak vásárlóértékét csökkenti az árak emelkedése. Olyan szempontból azonban még pozitívan is lehet tekinteni a magas adatra, hogy ez garantálhatja a további erőteljes monetáris szigorítást. Kérdés, hogy a piac mennyire gondolja úgy, hogy megfelelő a mostani, alkalmanként 15 bázispontos szigorítási tempó az infláció ilyen szintjeinek leküzdéséhez. Fontos hozzátenni ugyanakkor, hogy a jegybank belengetett egyéb szigorító intézkedéseket is a kamatemelés mellé, az állampapír vásárlási ütem lassítása pedig már a megvalósulás fázisába lépett.

Drágul az élet Magyarországon (www.shutterstocks.com)

Érdemes lesz rá figyelni, hogy érkezik-e jelentősebb jegybanki kommentár az adathoz, amiből esetleg a további szigorítás erősségére és időtartamára következtethetünk. Ha ilyen nem érkezik, akkor némileg bizonytalanabbul állhatunk a hónap végi kamatdöntő ülés előtt, ami idegességet okozhat a forint piacán.

Negatív technikai kép

A nyári forint rally egyértelműen megszakadt, sőt a szeptemberi gyengülés lényegében az erősödő trendet is megszüntette. Mostantól már a sávtető tesztelése a kérdés; ha a 360-as szint fölé emelkedik az euróárfolyam, akkor már csupán karnyújtásnyira lehet a történelmi mélypontok elérése, persze ha az MNB nem lép közbe akár szóbeli intervencióval. Erősödés estén a héten már tesztelt 355-ös érték lehet a kulcsfontosságú, de ez jelenleg némileg még távolinak tűnik; rossz jel, hogy nagyon könnyen visszapattant erről az árfolyamról a forint. Ha mégis sikerülne áttörni, akkor már a 350-es szintet vizsgálhatnánk újból, bármennyire is messze áll ez a jelenlegi EUR/HUF kurzustól.

Nem volt tartós a forint erősödési próbálkozása (www.investing.com)

www.ksh.hu