2024 március 28

Kivárás a forint piacán – mi jöhet ezután?

Nincsenek jelentősebb mozgások a forint piacán eddig a héten. A befektetők továbbra is a jegybanki politikára és az uniós pénzekre figyelhetnek, számos egyéb tényező mellett. Az EU-s források kérdése régóta lázban tartja a magyar fizetőeszközben érdekelt szereplőket, és lassan pont kerülhet a hosszadalmas ügy végére.

Adott környezet

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) október közepén bejelentett rendkívüli intézkedései továbbra is élnek – ma is 18 %-os kamatozás mellett hirdette meg a jegybank az egynapos betéti tendert. Virág Barnabás alelnök korábbi szavai alapján tudjuk, hogy ez mindaddig így lesz, amíg nem javul jelentősen Magyarország kockázati megítélése. Az MNB fellépése hatékonynak tűnik, nagyon messze van ugyanis az euróárfolyam az október közepén látott 430 feletti értékektől.

Eredményesen lépett fel a jegybank a pénzpiaci stabilitásért

Emellett a nemzetközi piaci hangulat is jelentős befolyással bírhat a forintra, leginkább a dollár mozgását érdemes figyelni. A zöldhasú ereje ugyanis nem tesz jót a sérülékeny devizáknak, ezért a dollár gyengélkedése lehet a jobb forgatókönyv a hazai pénznem számára. Továbbra is kiemelt kérdés az orosz-ukrán háború alakulása; már csak a földrajzi közelség, és a gázárakra gyakorolt hatás miatt sem szabad figyelmen kívül hagynunk a szomszédunkban dúló fegyveres konfliktust.

Lassan jöhet a döntés

Az év végéhez közeledve egyre inkább az uniós források sorsán lehet a piac figyelme. Nem véletlenül – több ezer milliárd forintnyi devizaforrásról van szó, amely értelemszerűen különösen jól jönne a mostani makrogazdasági környezetben. Most leginkább az Európai Bizottság várhatóan holnapi előterjesztését lesz érdemes figyelni, utána pedig az uniós pénzügyminiszterek dönthetnek véglegesen a Magyarországnak járó pénzekről. A forint piacán látott kivárás tehát leginkább ennek tudható be, mindez azonban azt is jelenti, hogy érzékenyen reagálhat a magyar fizetőeszköz majd mindkét lehetséges kimenetelre.

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!