2024 március 29

Kapaszkodik a forint, távolodik a mélyponttól

Sokáig küzdött a 356-366-os szinttel az EUR/HUF kurzus, most úgy tűnik, hogy a forint végül képes visszaerősödni a szintről, és egyelőre elkerüli a történelmi mélypontot. Az erősödésben leginkább technikai tényezők játszhatnak szerepet, illetve a pozitív várakozások az MNB szigorításával kapcsolatban.

Szemek a jegybankon

Ahogy tegnapi cikkünkben írtuk, az eddigi gyengülés mögött a magas infláció ellenére nem gyorsuló monetáris szigorítás állhatott. Az MNB ugyanis októberben is 15 bázisponttal emelte az alapkamatot, és ráadásul Virág Barnabás MNB alelnök utalása alapján év végig fenn is maradhat ez a lépésköz. Ennek ellenére néhány egyéb szigorítási lépéssel kívánja a jegybank letörni az inflációt, mint az állampapír vásárlások ütemének csökkentése, valamint a forint swapok jelentős részének kivezetése. Egyelőre azonban mindez nem győzte meg a piacot, és a kamatemelési ciklus bejelentése előtti szinteknél is gyengébb most a magyar fizetőeszköz. Mindeközben pedig az energiaárak folyamatos emelkedése miatt még a korábban várt negatív forgatókönyvek szerintinél is tovább tarthat az extrém magas infláció időszaka Magyarországon.

Nagyon rossz hír a magas infláció a forint számára (www.shutterstock.com)

Pozitív viszont a nemzetközi hangulat, ami segíthet a sérülékeny devizák, így a forint számára is erősödni. Az S&P500 index tegnap új csúcsra is ért, amivel vélhetőleg egy időre lekerült a napirendről a szeptemberben elkezdett esés folytatása.

Túlhevült indikátorok

A mostani erősödés mögött azonban vélhetően nem az, hanem az ezt megelőző heves gyengülés állhat, amely túlhevítette az indikátorokat az EUR/HUF keresztárfolyam grafikonján. Ráadásul a forint ellen fogadók esetében elindulhatott egy profitrealizálás is, ugyanis a történelmi csúcs közelében ekkora gyengülés után jóval kockázatosabb lehetett már tartani egy forint elleni pozíciót. A technikai korrekció azonban egyelőre a trend megváltoztatására nem volt elég, emiatt a forint további erősödést erre alapozni bizonytalan; inkább a fentebb részletezett tényezőkben beálló pozitív változás okozhat fordulatot a magyar fizetőeszköz piacán.

Jó napja van a forintnak (www.investing.com)