2024 március 28

Gyorsult májusban a román infláció

A májusi inflációt főleg a nem élelmiszerek termékek drágulása emelte, amelyek tavaly májushoz képest 5,7 százalékkal kerültek többe. A szolgáltatások 2,78 százalékkal drágultak, míg az élelmiszerek, italok és dohánytermékek fogyasztói árindexe 1,52 százalék volt.

Májusban a havi infláció 0,5 százalék volt, míg tavaly decemberhez mérten az árak 3,1 százalékkal emelkedtek.

A román jegybank az idén év végén 4,1 százalékos inflációra számít, miután májusban újból felfele módosította 0,7 százalékponttal a prognózisát. Előzőleg március közepén is 0,9 százalékponttal emelte az idei várakozását az eredetileg prognosztizált 2,5 százalékhoz képest. A jegybank előrejelzése szerint a fogyasztói árindex 2022-ben várhatóan 3 százalékra mérséklődik ismertette a távirati iroda.

Az inflációt főleg a villamosenergia lakossági árliberalizációja serkentette, júliustól a gáz lakossági árliberalizációja is várható, ami szintén befolyásolhatja az év végi fogyasztói árindexet.

A román alapkamat jelenleg a történelmi mélypontnak számító 1,25 százalékon van, amely január óta változatlan.