2024 április 20

Ez várhat a forintra – helyzetértékelés az MNB döntése után

Fontos nap volt a tegnapi magyar szempontból, hiszen megtartotta augusztusi kamatdöntő ülését a jegybank Monetáris Tanácsa. A vártnak megfelelő lépések mellett némileg váratlan bejelentés is történt, amit pozitívan értékelhettek a befektetők az árfolyamra nézve. Most egy hónapig nem lesz kamatdöntő ülés, így érdemes áttekinteni, hogy a tegnapi napból kiindulva mi várhat a magyar fizetőeszközre a következőkben!

Kamatemelés és további szigorítás

Az MNB 1,5 %-ra emelte az alapkamatot a várakozásoknak megfelelően; ez 30 bázispontos emelést jelent. A kamatemelés ténye és mértéke nem meglepő, Virág Barnabás alelnök júliusi nyilatkozatából tudjuk, hogy a júliusi kamatemelés lehet irányadó a jövőre nézve, és akkor is 30 bázisponttal nőtt az irányadó ráta. Az infláció megfékezését tehát továbbra is komolyan veszi a jegybank, hiszen a havi 30 bázispont nem számít lassú szigorításnak.

Választ kaptunk ezzel összefüggésben arra is, hogy mit gondol a Monetáris Tanács a pénzromlás júliusi csökkenéséről. Virág Barnabás szerint a bázishatások okozhatták az előzőknél alacsonyabb inflációt, így nem szabad túlértékelni, ráadásul ősszel akár újra ugrás lehet az adatban. Az MNB alelnöke 2022 első negyedévére tartja reálisnak, hogy az infláció a toleranciasávba (3%+-1%) szorul vissza.

A jegybank feladata az árstabilitás elérése és fenntartása

Ami viszont váratlan volt, hogy az eszközvásárlási program leállításának ütemezéséről is szólt a jegybanki üzenet a kamatdöntés után. Kivezetésre kerül tehát egy nagyon fontos eleme a monetáris lazításnak, amivel eddig többlet likviditást biztosítottak a gazdaság számára. Innentől heti 60 milliárd forint helyett heti 50 milliárd forintért vehet állampapírt a jegybank, és jövő hónapban születik majd döntés a folytatásról. (Ismerős lehet egyébként az információ, a múlt heti kisebb tőzsdei korrekciót a nemzetközi piacokon is az okozta, hogy a Fed jelzést tett az eszközvásárlási program kivezetésével kapcsolatban.)

Az MNB ugyanakkor a nagy sikerű Növekedési Kötvényprogramját bővíti, 400 milliárd forinttal 1550 milliárd forintra. Meglepő lehet a fentiek tekintetében a lépés, hiszen ebben az esetben igazából monetáris lazításról beszélhetünk. Valószínűleg a jegybanki irány adott, és a szigorítás mellett elkötelezett az MNB, de ellenoldali lépésekkel csökkentheti ennek az azonnali hatását; ezt láthatjuk most.

Mi várhat a forintra?

Meglehetősen sok információt kell tehát feldolgoznia a piacnak a tegnapi döntés kapcsán – most mi is erre teszünk kísérletet a forintot nézve. A magyar fizetőeszköz jelentősen erősödött a júliusi, valamint a mostani kamatdöntés között. 1 hónapja még 360 körül mozgott az EUR/HUF kurzus, az MNB tegnapi döntését viszont már 350 körül várta az euróárfolyam. Az MNB döntése után most már 348 alá is süllyedt a jegyzés, ami technikai szempontból is meglehetősen fontos. A 350-es támasz elesése ugyanis akár komolyabb erősödés felé is megnyithatja az utat, ha erre megvan az alap a forint számára. Nézzük, mi hogyan érintheti a forintot ezután!

Egy hónapja gyakorlatilag folyamatos az erősödés (www.investing.com)

A kamatemelés mértéke és ténye már beárazott tényező a piacon, így talán ennek van a legkevesebb hatása. A kérdés nem a mérték már, hanem hogy meddig tarthat a szigorítás. Ezzel kapcsolatban maximum tippjeink lehetnek, de az látszik, hogy a határozott tempó miatt az MNB minél gyorsabban le akarja törni az inflációt. Ami jó hír viszont a forint számára, hogy az MNB jelezte, hogy nem tartja irányadónak az infláció átmeneti csökkenését; egy-egy alacsonyabb adat tehát nem veszélyezteti a forint erejét adó monetáris szigorítást.

Folytatja szigorítását az MNB

Az állampapír vásárlási program visszafogása még a Növekedési Kötvényprogram bővítése ellenére is fontos szigorítás, ami szintén jól jöhet a forintnak. Megerősíti az MNB szándékát az infláció letörésére, ha nincs is annyira közvetlen kapcsolatban a forint árfolyamával, mint a kamatemelés. A továbbiakban érdemes lesz ugyanakkor figyelni a kivezetés további, pontos ütemtervére is.

Az alapok tehát adottak, sőt továbbiakkal bővültek a forint erősödése szempontjából. Így már a fő kérdés az, hogy milyen mértékben vannak már beárazva a fenti történések és lépések az árfolyamba. Önmagában már az a tény fontos erő, hogy tudatosul egyre inkább a piaci szereplőkben, hogy az MNB komolyan gondolja a szigorítást, és inkább a várt felett viszi véghez, mintsem látszatintézkedéseket tenne csak. Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy az MNB célja közvetlenül nem a forint erősítése, bár az is hozzájárul az import révén az infláció megfékezéséhez. Ennek tükrében a szigorításhoz való hozzáállást, a nemzetközi hangulatot, valamint az országspecifikus tényezőket érdemes figyelnünk. Utóbbi is hozzájárulhat a mostani jókedvhez: a magyar gazdaság messze a várt felett bővül, és már a vírus előtti szintek felett teljesít, ha minimálisan is.

Technikai szempontból ugyanakkor a jó hírek tömege ellenére érdemes résen lenni, hiszen gyakorlatilag hetek óta szinte csak piros gyertyákat láthatunk az árfolyamon. A korrekció tehát bármikor megérkezhet, ha a fő trendet ez nem is változtatja meg.

https://www.mnb.hu/monetaris-politika/a-monetaris-tanacs/kozlemenyek/2021/kozlemeny-a-monetaris-tanacs-2021-augusztus-24-i-uleserol