2024 március 28

Esik a forint – mire számíthatunk?

Miután bivalyerős mozgást mutatott be augusztusban a forint, amikor szinte zöld gyertyákat alig találtunk az EUR/HUF grafikonon, meglepetésnek hathat a magyar fizetőeszköz mai gyengülése. Az ok látszólag egyértelmű, ugyanakkor emellett nehéz eldönteni jelenleg, hogy mi a jó és mi a rossz hír a forint számára az erősödés szempontjából.

Meglepő inflációs adat

Miután hónapokon keresztül elérte, vagy meghaladta az 5 %-ot az éves alapon mért infláció Magyarországon, üdítőnek hathatott, hogy júliusban „csak” 4,6 % volt a pénzromlás mértéke. A jegybanki szigorítás viszont ennek ellenére folytatódott, ráadásul még az állampapír vásárlási program kivezetését is elkezdi a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Virág Barnabás, az MNB alelnöke ugyanakkor közölte, hogy nem szabad túlértékelni az átmenetileg csökkenő inflációt – ez különösen jó hír volt a forint számára, hiszen úgy tűnik, hogy egy-egy kisebb pénzromlást mutató adat nem veszélyezteti a forintnak nagyon fontos monetáris szigorítási ciklus folytatását.

MNB székház: a Szabadság téren dőlhet el továbbra is a forint sorsa

Innen nézve viszont már érdekelt a forint a jobb inflációs adatban, hiszen ez értelemszerűen növeli a fizetőeszköz vásárlóerejét és így értékét, anélkül, hogy veszélybe kerülne a jegybank kamatemelése. Így már rossz hírként értelmezhető, hogy a várt 4,7 % helyett 4,9 % volt az infláció mértéke augusztusban Magyarországon. Újra közel az 5 %, ami sok éves csúcsot jelent, ha az idei adatokat nem számítjuk. A befektetők tehát a fenti gondolatmenet mentén dönthettek úgy a jelek szerint, hogy a magas infláció immáron rossz hír lehet a forint számára, mert a jegybanki szigorítás egyébként is adott már, innentől a csökkenő inflációs nyomásnak lehetne örülni.

350 – a határ

A gyengülési hullámnak köszönhetően a hét eleji 347 körüli szintekről 350 forintra kúszott az euróárfolyam, ami miatt újra a szokásos válaszúthoz érkezett a magyar fizetőeszköz. Ha ugyanis a 350-es szint fölé gyengülne be tartósan a forint, akkor továbbra sem tudna szabadulni a 350 és 360 közötti sávból tartósan, és ez meglehetősen rossz hír lenne a további erősödés szempontjából. Amennyiben azonban újra sikerül a technikailag és lélektanilag egyaránt fontos érték alatt maradnia az EUR/HUF kurzusnak, akkor (persze a további fundamentális alapú hírek támogatásával) jó kilátások nyílhatnak a további erősödésre a 340-es érték irányába.

Egyelőre nem teljesített jól a forint a mai napon (www.investing.com)