2024 március 29

Esik a forint – ijesztő szintekhez közelít az árfolyam

Bár az utóbbi napokban volt rá esély, hogy a forint kedvező irányt vesz, a nehezen elért erősödést már vissza is adta a magyar fizetőeszköz. A forint gyengülésének általános okai is vannak, mint a hullámzó nemzetközi befektetői hangulat, illetve az Európai Unióval való viták. Tegnap óta azonban új aspektusban érdemes vizsgálni a helyzetet, ugyanis a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke érdekes utalást tett a monetáris szigorítás jövőjével kapcsolatban.

Lassulhat a szigorítás

Mint ismert, az év elejétől kezdve a jegybank havonta 30 bázisponttal emeli tervszerűen az irányadó rátának számító egyhetes betéti tendert, és ennél nagyobb mértékben a jegybanki alapkamatot – a cél, hogy a két eszköz mielőbb összeérhessen. Voltak azonban ez alól kivételek, az orosz-ukrán háború első heteiben a piaci pánikhangulat miatt többször is a fentinél nagyobb mértékben és gyakrabban szigorított az MNB. Virág Barnabás alelnök azonban tegnap jelezte, hogy az alapkamat esetében az eddigi havi 100 bázispontos emelés üteme feleződhet a jövőben, ami alapján valószínűleg az irányadó ráta is kisebb mértékben kerül majd megemelésre.

Lassíthat a tempón az MNB

A forint számára meglehetősen ijesztően hatott a kijelentés, és gyengülésnek is indult a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben. Az inflációs nyomás ugyanis továbbra is erős Magyarországon, és ez leginkább a monetáris szigorítással küzdhető le. Érthető azonban, hogy azt sem lehet a végtelenségig folytatni, hiszen a túlzottan magas kamatok a gazdasági növekedést veszélyeztetik. A befektetők ugyanakkor alapvetően nem örülnek a lassabb tempónak az árfolyam reakciókból ítélve, persze kérdés, hogy a valóban kisebb kamatemelésekre hogyan reagál majd a piac.

Veszélyhelyzet – általános bizonytalanság

A forint mostani gyengülésében szerepet játszhat egyedi tényezőként a tegnapi kormányzati bejelentés is a háború miatti veszélyhelyzetről. Lehetséges ugyanis, hogy így több kivételes intézkedés megvalósításra kerül, és ezek miatt alakulhatott ki még aggodalom a piaci szereplőkben. Érdemes lesz figyelni tehát a következő időszak híreit ezzel kapcsolatban, a forint reakciója jól tükrözheti a befektetői megítélést ebben az esetben.

Életbe lépett a vészhelyzet ma éjféltől

Erősödés esetén a 380-as szint már komoly akadály lehet az EUR/HUF kurzus esetében, ha ezt mégis sikerül leküzdeni, akkor a 375-ös érték jelentheti a következő megállót. Amennyiben azonban tovább esik a forint árfolyama, akkor a 390 feletti értékek is könnyen elérhetőek lennének az euróval szemben, felette pedig már csak a történelmi mélypont képez komoly ellenállást.