2024 április 20

Eldőlhet a forint sorsa, fontos szinten az árfolyam

Egyelőre kifejezetten jól alakul az augusztus a magyar fizetőeszköz számára. Múlt pénteken még bőven 400 felett állt az EUR/HUF kurzus, hétfőn azonban jelentős erősödésbe kezdett a forint. Azóta pedig meg is tudta tartani megszerzett előnyét a főbb devizákkal szemben, így már tartósabban ragadt a lélektanilag és technikailag is fontos 400-as szint alatt az euróárfolyam.

Országspecifikus és nemzetközi megnyugvás

A forint mostani erősödési hullámának alapvetően két fő oka lehet. Az egyik a nemzetközi hangulat javulása, az irányadó részvényindexek ugyanis komoly emelkedésbe kezdtek az utóbbi időszakban. Az, hogy a Fed elnöke szerint már nem sok van hátra a nagy kamatemelésekből, csökkentette a recessziós félelmeket és gyengítette a dollárt – mindkettő pozitív hatással van a forinthoz hasonló sérülékeny devizák árfolyamára. Ráadásul a piaci szereplők elkezdhettek hinni a tőkepiaci fordulatban, és így már a kockázatosabb eszközökbe fektetés sem kizárt számukra.

Átvették a bikák az irányítást a tőzsdéken, és ez a forintnak is jó hír (www.shutterstock.com)

Másrészt a július elején már pánikszerű forintgyengülést okozó országspecifikus befektetői bizalom is kezd visszatérni. A kormány költségvetési kiigazítást jelentő lépései, valamint a jegybank elkötelezett monetáris szigorítása elég lehet ahhoz, hogy egy időre megnyugodjanak a kedélyek a magyar eszközökkel kapcsolatban. Ezt látjuk egyébként a tőzsdén is, a legnagyobb hazai részvények emelkedése és a forint erősödése kölcsönösen egymást segítő tényezők lehetnek. A fordulat a befektetői hangulatban egyébként akkor következhetett be, amikor nemrég a Fitch Ratings hitelminősítő megerősítette a magyar adósságbesorolást.

Tartva az erő, fontos szintnél

Az utóbbi hónapokban meglehetősen gyenge forint szempontjából most nagyon jó hír, hogy képes tartani hosszabban a 400 alatti szinteket az euróval szemben, és nem láthatunk rögtön visszagyengülést, mint korábban többször. Ezzel viszont olyan zónához érkezett az EUR/HUF kurzus, ami már többször fordította a gyengülés irányába a magyar fizetőeszközt. Ahogy a grafikonon is látszik, a 394-395 közötti tartományról van szó, így nemsokára eldőlhet a további irány. Erősödés esetén a 390-as érték lehet a következő szint, újabb gyengülés viszont könnyedén elhozhatja újra a 400-as euróárfolyamot.